A Telekom romániai leányvállalata 692 állást szüntet meg, miután digitalizációval és robotok alkalmazásával csökkentik a munkaerőigényt az 5831 dolgozót foglalkoztató cégnél - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyre kevésbé csábító az autógyártóknak Szlovákia, ahol az 5,5 milliós ország 300 ezer lakosa dolgozik a szektorban. Csökkent a versenyképességük, pedig épp úgy mint Magyarországon, adókedvezményekkel és állami támogatásokkal próbálnak a nagy márkák kedvében járni. Mégis megindultak a leépítések, mert Európa kezd túl drága lenni és Donald Trump vámháborúja megfojtja a piacot.
Szerző(k): Szabó DánielA tavaly őszi leépítések után mostanában tucatnyi új álláshirdetés jelenik meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján. Ezek fontosabb fehérgalléros pozíciókra keresnek munkatársakat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel szén viszonylagosan magas ára és az energiaipar átállása miatt több tízezer munkahely megszűnése várható Lengyelországban. A keresetek már most pocséknak mondhatók.
Szerző(k): Barabás JúliaMintegy hatezer állást számol fel világszerte 2021 végéig a Magyarországon is jelen lévő BASF - közölte csütörtökön a vállalat egyik szóvivője.
Szerző(k): Domokos ErikaFolytatja boltbezárásait Lengyelországban a Tesco, ezúttal több hipermarketre is lakat kerülhet. A cégvezetés ragaszkodik ahhoz, hogy a lengyeleknél is magas profitot érjenek el.
Szerző(k): Barabás JúliaAz utolsó havi fizetéssel, végkielégítéssel is adós a januárban bezárt szarvasi üzem tulajdonosa, csaknem kétszázan várják a járandóságukat, csoportosan tervezik a jogorvoslati eljárást elindítani - írja a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA nyitrai kórházban nem csupán azt az orvost rúgták ki, aki az egyik beteg jobb térde helyett a balt műtötte meg, hanem a főnökét, sőt a főnöke felettesét is.
Szerző(k): Barabás Júlia