A Paks II. atomerőmű építésével kapcsolatos, egymással párhuzamosan folyó engedélyezési eljárások mindegyike csúszik, miközben munkaerőhiány hátráltatja a projektet.
Szerző(k): Komócsin SándorA bankkártya-elfogadó terminálokat telepítő Fizetési Pont Kft. együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), amely jogsértés gyanúja miatt vizsgálatot kezdett a céggel szemben, a kft. reméli, az eljárás igazolja majd, hogy tisztességesen jártak el ügyfeleikkel.
Szerző(k): Rácz GergőAz ügyészi kereset alapján megerősítette a bíróság, hogy a kizárólagos megbízásra irányuló szerződéses rendelkezések nem zárhatják ki, hogy a fogyasztó maga értékesítse az ingatlanát. Az országos hálózattal rendelkező ingatlanközvetítő cég általános szerződési feltételeivel sok más baj is akadt.
Szerző(k): Rácz GergőJogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást a Fővárosi Kormányhivatal a szerdai közleménye szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaVěra Jourová bizottsági alelnök az Euronews kérdésére elismerte, hogy a testület tehetetlen a magyarországi Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) ügyében. A kormánypárti médiakonglomerátum ügyében 2019-ben indult bizottsági vizsgálat tiltott állami támogatás gyanúja miatt. Azonban a tranzakció pénzügyi értéke Jourová szerint "túl kicsi" ahhoz, hogy lépni tudjanak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert túszejtés vádjával egy menekülteket szállító hajó feltartóztatásáért - írja az Euronews.
Szerző(k): Szabó DánielA vesztegetéssel vádolt Bige László milliárdos üzletember egy interjúban alaptalannak minősítette a vele szemben felhozott vádakat, és azt mondta, hogy vannak eszközei, amelyekkel meg tudja védeni magát.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Bizottság új, azonnali intézkedést vezet be a koronavírus elleni módosított oltóanyagok engedélyezésének felgyorsítására, ezt követően elegendő lesz kevesebb kiegészítő adatot benyújtani az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az ilyen vakcinák engedélyezéséhez - közölte az uniós végrehajtó testület szerdán az MTI szerint
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna