A kormány a jövő év januárjától 4,5 milliárd forint ösztöndíjat biztosít az egészségügyi szakképzésben résztvevőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken.
Szerző(k): MTIAz idei első félévben 135 ezren kértek nyugdíjat és egyéb ellátást, ami ötéves rekordot jelent. A nyugdíjaknál is jelentős volt a növekedés, ennek okait hatvan évvel ezelőtt kell keresni.
Szerző(k): Csernátony CsabaRomániában is megjelent a zikavírus: az első fertőzött nő nyilvántartásba vételéről kedden számolt be a bukaresti egészségügyi minisztérium.
Szerző(k): MTIA gondokra lesz válasz, legalábbis készülnek a válaszok, és előbb-utóbb el is készülnek, a betegeknek ellátást kell kapniuk, a problémákat azoknak kell megoldaniuk akikre tartozik - derült ki a tiszti főorvos szavaiból. A fekete ruhás nővérnek pedig baj van a hivatástudatával.
Szerző(k): EconomxMár látszanak a nyugdíjjárulék-plafon eltörlésének hatásai, jönnek a \"nagynyugdíjasok\" - írja a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxSzó sincs arról, hogy pénzeső hullana jövőre az egészségügyre, az összevont szakellátásban megjelenő plusz 112 milliárd forintnak alig 10 százaléka jelent valóban pluszforrást - derül ki a jövő évi büdzsé részletes számaiból.
Szerző(k): EconomxA Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) 2016 áprilisától biztosítja az intézmények számára a működést kiegészítő ellátmányt, amelynek összege intézményenként havonta 50 ezer forint - közölte a központ kedden az MTI-vel.
Szerző(k): MTIÁllami kézbe venné a kormány a közétkeztetést, beleértve a gyermekek étkeztetését is – tudta meg a Magyar Idők. A lap szerint már tárgyaltak is a javaslatról, elvennék a terület felügyeletét az önkormányzatoktól.
Szerző(k): Economx