Pulykavadászatra indulva eltörte csípőcsontját Jimmy Carter hétfőn - tudatta a korábbi amerikai elnök nonprofit irodája.
Szerző(k): Domokos LászlóÚgy tűnik, a kínaiak elszámolták magukat az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokon: alábecsülték a washingtoni elit dühét az Egyesült Államokkal szemben egyre inkább kihívóként fellépő ázsiai óriással kapcsolatban. Eközben Pekingben is másként mennek a dolgok, mint évekkel ezelőtt.
Szerző(k): Komócsin SándorBeiktatása pillanatában már az ország felének támogatását sem élvezi az új szlovák elnök, elutasítottsága erősebb, mint ahogy elődje állt volt regnálásának kezdetén.
Szerző(k): Barabás JúliaA pénzügyminisztérium nem hajlandó kiadni Donald Trump amerikai elnök adóbevallásait a demokrata többségű képviselőháznak - közölte Steven Mnuchin pénzügyminiszter levélben Richard Neal képviselővel, a képviselőház költségvetési bizottságának elnökével az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielDonald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban fogadta Peter Pellegrini szlovák kormányfőt, dicsérte az amerikai-szlovák kapcsolatokat, a két ország NATO-n belüli partnerségét, és külön kiemelte, hogy Pozsony decemberben szerződést írt alá 14 darab F-16-os vadászgép vásárlásáról az amerikai Lockheed Martin cégtől - adta hírül a MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Unió tagországainak vezetői május 28-án, két nappal az európai parlamenti (EP-) választásokat követően csúcsértekezleten vitathatják meg a szavazás eredményét, továbbá azt, hogy ki lehet az Európai Bizottság elnöke a következő öt évben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz elmúlt csaknem tíz évben, 2010 és 2019 között tíz sikeres fordulattal világelső lett Magyarország - írta Matolcsy György MNB-elnök a Növekedés.hu-n megjelent írásában.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Egy övezet, egy út (BRI) fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár értékben kötöttek együttműködési megállapodásokat a kezdeményezés Pekingben megtartott csúcstalálkozóján - közölte szombaton sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping kínai elnök az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna