"Idióta döntést" hozott a Tesla azzal, hogy szüneteltette a Model X gyártását, miközben annak frissített változatán dolgoztak - írta Elon Musk vezérigazgató egy Twitter-posztjában.
Szerző(k): Tér DiánaA SpaceX a múlt héten indított 49 Starlink műholdból akár 40-et is elveszíthetett egy a szokásosnál intenzívebb geomágneses vihar miatt - jelentette be a vállalat szerdán.
Szerző(k): Szabó DánielKarcsúbb lett a világ leggazdagabb embereinek vagyona 2022 első heteiben; egy kivétel azonban mindig erősíti a szabályt, pláne, ha az illetőt jószerével senkinek nem kell már külön bemutatni. Warren Buffett az egyetlen kivétel, az amerikai "mágus" most valamivel több mint kétmilliárd dollárral tudta növelni a vagyonát.
Szerző(k): Tér DiánaAz egyenlőtlenségek elleni küzdelem nevében vagyonadót vetnének ki a legnagyobb dollármilliárdosokra. Számos friss tanulmány szerint a föld népességének több mint negyedét tudnánk kiemelni a mélyszegénységből, és az oltásokat is meg tudnák oldani, ha elkezdenénk lefölözni a legfelső tízezer megtakarítását. A magyar oligarchák és milliárdosok adóztatása is felmerült már nemzetközi szinten.
Szerző(k): Sasvári MarcellKétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ 10 leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta.
Szerző(k): Rácz GergőA Tesla Inc. vezetője, Elon Musk vagyona 33,8 milliárd dollárral nőtt hétfőn, miután a vállalat 2021-ben rekordszámú elektromos jármű eladásáról jelentett, és ez jócskán felhajtotta a cég részvényének az árát.
Szerző(k): Szász PéterA Tesla műholdas internetkísérletének váratlan mellékhatása, hogy a hidegben pillanatnyi meleget adnak a sugárzó edények a macskáknak.
Szerző(k): Rácz GergőAz autógyártó rekorddöntő eredményről számolt be.
Szerző(k): Rácz Gergő