Emmanuel Macron francia államfő új lapot kíván nyitni a kormányzásban a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondását követően, ezért előrehozza a jövő tavaszra tervezett kormányátalakítást - értesült a Le Journal du dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő hetilap.
Szerző(k): Szabó DánielEmmanuel Macron francia államfő közvetlenül részt kíván venni a jövő májusi európai parlamenti választások kampányában, s azt reméli, hogy "Franciaországban a lehető legszélesebb listát" sikerül felépítenie annak érdekben, hogy véget érjen "az ultraliberális Európa" korszaka, de azt ne "a nacionalizmusok Európája" váltsa fel - írta az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar miniszterelnök lett Emmanuel Macron Gyurcsány Ference - vélekedett Török Gábor az ATV-nek és a Népszavának adott interjúiban. A politológus szerint Merkel és Macron ugyan az orbánizmust átemeli, de Orbán nélkül. Török továbbá úgy vélte, a kormányfő távolabb került az európai döntési pozícióktól és ezt egy új, szélsőjobboldali frakcióban már sehogyan sem kaphatja meg.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMarine Le Pen, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) elnöke szerint Emmanuel Macron francia államfő az Európai Unió végét vizionálta az uniós állam- és kormányfők csütörtökön véget ért salzburgi informális csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Szász PéterFranciaország és Németország, az EU két legerősebb hatalma nem igazán optimista az Egyesült Királyság és az EU válási megállapodásának megszületésével kapcsolatban. A felek továbbra sem jutottak túl a holtponton az ír-észak-ír határ ügyében.
Szerző(k): Komócsin SándorEgyértelmű jogsértés történt a Sargentini-jelentés megszavazásával - mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, aki azt is közölte: a magyar válaszlépéseket hétfőn vitatják meg, amelyre az igazságügyminiszter és a miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatokat is fog tenni. A kormányfő szerint az a cél, hogy meggyengítsék Magyarországot.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFranciaország üdvözli az Európai Parlament "erős jelzését", amellyel szerdán elítélte az uniós értékek "rendszerszintű fenyegetettségét" Magyarországon, és elindított egy "olyan ritka eljárást", amely szankciókhoz is vezethet a magyar kormány ellen - tudatta szerdán a francia elnöki hivatal az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA francia-német együttműködés folytatása mellett foglalt állást Emmanuel Macron francia államfő és Angela Merkel német kancellár pénteken a dél-franciaországi Marseille-ben a munkamegbeszélésüket megelőző közös sajtónyilatkozatukban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna