A kormány 2019-re új Nemzeti alaptantervet (Nat) és ehhez új tankönyveket is ígér, az Emmi államtitkára szerint a következő években több száz taneszközt dolgoznak át vagy fejlesztenek az "állami szerepvállalásnak köszönhetően". A tankönyveket az egri Eszterházy Károly Egyetemhez áttett OFI fejleszti és adja ki.
Szerző(k): Domokos ErikaMintegy 75 milliárd forint jutna jövőre az álláskeresési járadékra az idei 55 milliárd helyett. A több mint egyharmados növekedésre a legvalószínűbb magyarázat a közszférában történő jövő évi leépítések - értékel a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA koraszülöttmentés és -ellátás fejlesztését, a védőnői hálózat erősítését, a nemzeti védőoltási program, a gyermekfogászat és a házi gyermekorvosi hálózat erősítését is a legsürgetőbb teendők közé sorolja a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban Nagy Anikó ,az egészségügyért felelős államtitkár. Elkészült a Nemzeti Gyermekegészségügyi Program javaslat, és a kórházaknál nem tervezi a hagyományos kancellári rendszer bevezetését.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány azon dolgozik, hogy folytatni tudja az egészségügyben dolgozók béremelését, a kórházakat pedig 700 milliárd forintból fejleszti a következő években - írta vasárnapi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanLetették az esküt és átvették kinevezésüket az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új helyettes államtitkárai - közölte az Emmi Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterAz állam feladata, hogy elősegítse a család és munka közti egyensúly kialakítását - idézi Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára apák napi megszólalását az M1-en az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nincs változás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a 2018/2019. tanév rendjéről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent rendeletre hivatkozva.
Szerző(k): Szabó DánielTiltakoznak a pedagógusok is, hogy a nyári szünet technikailag két héttel rövidebb legyen: szerintük az iskolák infrastrukturálisan nem állnak készen a javaslatra, sok családnak jelentene tehert, ha bevezetnék, és a pedagógusok munkarendjét is durván átszabna a rendszer.
Szerző(k): Szabó Dániel