A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Szerző(k): Domokos ErikaNettó 11 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzést írt ki a Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft. az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programhoz, valamint a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programhoz tartozó komplex rendezvényszervezésre.
Szerző(k): Németh GézaMár 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLegkésőbb március végéig megkapja a fizetéskülönbözetet és a késedelmi kamatokat az a több száz, nyugdíj előtt álló pedagógus, akiket 2017. január 1-én alkotmányellenesen nem soroltak be a pedagógus II. fokozatba - írja az Eduline.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNégy éven keresztül összesen 9,7 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a 2020-ban fennállásának 900. évfordulóját ünneplő premontrei rendnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Gödöllőn.
Szerző(k):Több mint háromezer könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési dolgozó által aláírt, béremelést követelő petíciót adott át hétfőn, a magyar kultúra napján a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága részére.
Szerző(k): Domokos ErikaIdén 10 milliárd forintot kívánnak bölcsődei fejlesztésekre fordítani, ami döntően új férőhelyek létrehozását jelenti, és elsősorban a közép-magyarországi régiót érinti - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára egy szentendrei családi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb mint háromszáz roma fiatal tanul tizenegy keresztény roma szakkollégiumban - mondta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1-en.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan