A megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének átalakításakor, 2012 januárjában a korhatár alatti, illetve a korhatárt betöltött rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjasok, valamint rendszeres szociális járadékban, átmeneti járadékban részesülők száma meghaladta a 870 ezret. Ez a szám 2015 januárjára 405 ezerre olvadt - derül ki Rétvári Bence államtitkár képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából.
Szerző(k): EconomxA Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint is az elmúlt két évben 241 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik ki vannak téve a szegénység kockázatának - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az állami hírtévében.
Szerző(k): MTIA kormány a Köztársasági Elnökség múlt évi 280 millió, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2,7 milliárd forint kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványának döntő részben sport célú felhasználásáról döntött - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): MTIAz Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete ellenére a magyar kormánynak nem sikerült megállapodni az egyháztörvény által jogállásuktól önkényesen megfosztott egyházakkal, így a kártérítés mértékét az EJEB állapítja meg, ami várhatóan több száz milliós összegre rúghat, kifizetését pedig a magyar állam nem tagadhatja meg - hívta fel a figyelmet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
Szerző(k): EconomxA felsőoktatási törvény visszavonását, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését és egy önálló oktatási minisztérium létrehozását követelték többek között annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szervezésében tartottak csütörtökön a fővárosban.
Szerző(k): Inforádió, MTIA kormány semmilyen döntést nem hozott, nem is tárgyalt a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) épületeiről - mondta a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Inforádió, MTI, EconomxAz Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatási államtitkársága szerint okafogyottá váltak a diáktüntetések, mert teljes mértékben megvalósul az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás, ahogyan eddig is.
Szerző(k): MTIA kórházi adósság konszolidációjára ígért 60 milliárdos céltartalék végre az emberi erőforrás tárcához került az április 20-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint. Az adósság mértéke március végére ugyanakkor elérte a 83 milliárd forintot.
Szerző(k): Economx