Felhagyna bizonyos zöldáram-termelők állami támogatásával és a kormány által támogatott nagy háztartási gépcserét is újragondolná Holoda Attila, az Aurora Energy Kft. vezetője. Az NRGreportnak adott interjújában arra is kitért, hogy a foszilis energiatermelés visszaszorítása munkahelyek megszűnésével járna.
Szerző(k): Szabó DánielOlajterminált épít Irán az Ománi-öböl partján olajexportjának megkönnyítése érdekében - írja az MTI a Tasnim iráni hírügynökségre hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Értéktőzsdén jegyzett ALTEO Group idei első félévét, egyebek közt az új befektetések megkezdése határozta meg, amelyek sorában egy nemzetközi szinten is úttörőnek számító projekt van folyamatban - magyarázta féléves értékelőjében Ifj. Chikán Attila vezérigazgató. Kiderült az is, hogy a vállalat masszív forgalomnövekedés mellett miért termelt a tavalyi első félévinél kevesebb EBITDA-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIngatlanvásárlás-, vagy bérlés esetén érdemes alaposan meggyőződni a villany-, gáz- és vízórák sértetlenségéről. Nem árt az ingatlanban található fogyasztásmérők állapotát a későbbiekben is legalább havonta egyszer felmérni. A megrongálódott vagy szándékosan megpiszkált órák miatt komoly büntetés jár - olvasható a Magyar Időkben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOlaszországi és bulgáriai leányvállalatainak megalapításával folytatja európai növekedését az energiakereskedő MET Holding. Az új cégek ipari fogyasztóknak, valamint közép- és kisvállalatoknak értékesítenek földgázt és áramot - adta hírül a társaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Urals típusú orosz nyersolaj átlagára közel 30 százalékkal emelkedett éves összevetésben az első hét hónapban.
Szerző(k): Szász PéterA nem kifejezetten energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások is részesülhetnek adókedvezményben, ha egyébként energiahatékonyság-növekedéssel járnak. A nagyvállalatok a költségek 30, a középvállalkozások 40, a kisebb szereplők pedig 50 százalékát írhatják le a társasági adójukból - ismertette az NRGreportnak adott interjújában H. Nagy Dániel, a Mazars szenior adómenedzsere.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország leporolná a bányászsisakot és a csákányokat: bővülhet a szén-, újraindulhat az uránbányászat. A cél az ország energiafüggetlenségének erősítése. A Nemezeti Fejlesztési Minisztérium által rendelt ásványvagyon-hasznosítási és készletgazdálkodási terv környezeti stratégiája alapján nincs valódi akadálya az új gazdasági csodafegyvernek, de kell az odafigyelés.
Szerző(k): Szabó Dániel