Noha a Magyarországon keresztül Ukrajnába irányuló gázszállítások megfelelnek a törvényességi kritériumnak, Moszkva és Kijev érzékeny kapcsolata miatt elképzelhető, hogy romlanak a magyar tárgyalási pozíciók a gázártárgyalásokon.
Szerző(k): Major AndrásNem világos, hogyan alakul át a jövőben a magyar földgázimport lebonyolítása, az első számú ellátó Panrusgáz körül érthetetlenül nagy a hallgatás. Szakmai vélemények azt is megkérdőjelezik, szükség volt-e egyáltalán egy az E.On és a Gazprom között közvetítő cég létrehozására.
Szerző(k): Major AndrásTörvényjavaslat készül Prágában, amelynek értelmébe a megújuló energiatermelésbe ezentúl belépők nem kapnának állami támogatást, amit a többieknél is megnyirbálnának.
Szerző(k): Barabás T. JánosÖtven százalékkal csökkenti magyarországi befektetéseit idén az RWE német energiaipari cég - mondta a vállalat közép-kelet-európai térségi leányvállalatának igazgatósági elnöke egy prágai konferencián csütörtökön.
Szerző(k): MTIA nemzeti fejlesztési miniszternek haladéktalanul meg kell kezdenie a tárgyalásokat arról, hogy az állam többségi részesedést vásároljon az MMBF Földgáztároló Zrt.-ben. Az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben.
Szerző(k): MTIBizonyos uniós energetikai irányelvek adaptálásának elmulasztása miatt pénzbüntetésre számíthat Románia.
Szerző(k): NAPIAz EVN megteszi a szükséges jogi lépéseket a bolgár kormány ellen, amiért az megtiltotta, hogy költségként számolja el a lakossági gázár-csökkentés okozta bevételkiesését.
Szerző(k): Barabás T. JánosAnnak ellenére, hogy az utóbbi időben egyre többen állították: a hazai palagáz kitermelése feleslegessé teszi atomerőművek építését, a lengyel kormány úgy döntött, hogy nem mond le nukleáris programja folytatásáról.
Szerző(k): Barabás T. János