Az infláció a következő hónapokban 20 százalék környékére gyorsulhat - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Inforádióban. Az alelnök szerint nagyon nagy egy globális recesszió kialakulásának veszélye. Speciális viharzóna felé halad a világ, Európában szupercella-jelenség várható.
Szerző(k): Domokos ErikaA gazdasági mélypont az idei év vége felé, vagy jövő év elején érheti el Magyarországot. Ha súlyosbodik az energiaválság, akkor pedig akár egy újabb, januári rezsiemelés is benne lehet a pakliban a K&H elemzője szerint.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonLegrosszabb esetben eddig a bérleti díj 27 százalékát fizették rezsiköltségként a bérlők, ez most 50-70 százalékra is emelkedhet. Drágul a szobabérlés, többen keresik majd a kisebb lakásokat, mert azok fogyasztása belefér a kormány által támogatott mennyiségbe.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz Európai Unió szankcióit egyre többen kritizálják, de valójában még sem az olaj-, sem a szénembargó nem lépett még hatályba. Az energiaválság ráadásul nem is most kezdődött, és az Európai Bizottság tanácsadói már régen azon az állásponton vannak, hogy vagy az EU vezet be büntetőintézkedéseket, vagy Oroszország öli meg Európa energiaimportját. Mindeközben hiába kötnének békét a felek, a szankciók évekre velünk maradnak, tehát kár lenne ettől várni a világgazdaság talpra állását, mint azt az Orbán-kormány hangoztatja.
Szerző(k): Szabó DánielFelére esett vissza a kereslet, a leginkább a masszázsmedencéiről ismert gyárból elküldenek 300 dolgozót.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonJöhet a 420 forint fölötti euró és a 12 százalékos alapkamat. A rezsicsökkentés feladása politikailag sokba kerülne, de a megtartása még költségesebb. A nyugdíjak nem fognak lépést tartani az inflációval - áll a Raiffeisen jelentésében.
Szerző(k): Herman BernadettAmikor a világgazdaságban a szénkivezetésről esik szó, az elrettentő példákat rendre Kína és India jelenti - mondván, e két, kontinensnyi ország még évtizedekig ragaszkodik, ragaszkodni akar az áramtermelő szénégetés modelljéhez, és így nem képzelhető el könnyen, hogyan lehetne 2050-re karbonsemlegessé tenni nehogy az egész gazdaságot, de csupán ezt a szektort. Nos, az indiai energiaügyi és megújuló energiaügyi miniszter egy Ausztráliában megrendezett fórumon meglepő bejelentést tett.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKanada úgy döntött, az Oroszországgal kialakult energiaválság enyhítése érdekében visszaküldi Németországnak az orosz Északi Áramlat gázvezetéknek - a Siemens kanadai gyárában szervizen átesett - turbináit, amelyeket érint az Oroszország elleni szankció. Az orosz állami Gazprom korábban erre hivatkozva csökkentette a Németországba irányuló gázszállítást. Kanada ugyanakkor új szankciókat vezet be Oroszországgal szemben.
Szerző(k): Domokos Erika