Az Európai Unió nem érte el az első negyedévre kitűzött oltási céljait az akadozó szállítások miatt, ami Peter Liese, német néppárti EP-képviselő szerint mutatja, hogy naiv volt az államszövetség. A holland kormányban van, aki úgy véli, hogy az exporttilalmat eleve bele kellett volna írni a szerződésekbe.
Szerző(k): Szabó DánielAz EU turizmusának felélesztéséhez - ami több uniós tagállam számára is lényeges kérdés - létfontosságú lenne a szabadabb utazás az EU-n belül. Bár az Európai Parlament gyorsított eljárásban nyomná végig a Bizottság javaslatát az ezt lehetővé tevő digitális zöldigazolványról, még így is leghamarabb csak június elejére állhatna fel a rendszer, ami félig jó hír a turizmusra erőteljesen támaszkodó országoknak. Azonban azok a magyarok is idegeskedhetnek egy kicsit, akik már utaznának, de a kínai vagy orosz vakcinából kaptak. Egyáltalán nem biztos, hogy minden EU-országba zöld utat kapnak.
Szerző(k): Szabó DánielA brexit ellenfelei úgy gondolták, hogy az EU és a brit kormány leghalványabb kereskedelmi megállapodása jobb lesz, mintha az Egyesült Királyság egyezség nélkül zuhant volna ki az unióból, ám most már úgy láthatják, hogy tévedtek.
Szerző(k): Komócsin SándorA képviselők készek jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha az tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával - derül az Európai Parlament által csütörtökön elfogadott állásfoglalásából.
Szerző(k): Szabó DánielNyárig életbe léphet a biztonságos és szabad utazáshoz szükséges digitális zöldigazolvány, miután az Európai Parlament képviselői csütörtökön sürgősségi eljárás alkalmazása mellett döntöttek.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió és az Egyesült Államok újrakezdi a kétoldalú párbeszédet Kínáról, hogy megvitassák és összehangolják megközelítésüket - közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán az Európai Bizottság épületében, ahol az uniós végrehajtó testület vezetőjével találkozott.
Szerző(k): Szabó DánielA Wirecard-botrány sok gyengeségét megvilágította az európai szabályozási rendszernek. Az Európai Parlament illetékes bizottságai most egy új, az iparág minden szereplőjét érintő szabályozói rendszer kidolgozását kezdeményezik, ami feltörné a meglévő könyvvizsgálói monopóliumokat.
Szerző(k): Rácz GergőA lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt érdekelt az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciójának bővítésében, melynek maga is tagja - közölte kedden Beata Mazurek lengyel EP-képviselő annak kapcsán, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból.
Szerző(k): Szabó Dániel