Ambiciózus céljai vannak az Erstének az NHP Hajrá kapcsán: minden tizedik forintot a programban ők szeretnének kihelyezni - mondta Szalontai Tamás, az Erste Bank Hungary vállalati üzletfejlesztési vezetője. A verseny nagy, a hitelprogramok között nehéz kiigazodni, de az Erste Bank munkatársai felkészültek, és mindenben segítenek az ügyfeleknek.
Szerző(k): Herman BernadettAz Erste Bank megkötötte első KKV hitelszerződését az NHP Hajrá programban. A pénzintézet 700 millió forintot biztosít egy agrárvállalkozásnak új beruházása megvalósításához, valamint támogatás előfinanszírozásra. Az Erste várakozása szerint idén év végéig összesen 150 milliárd forintot folyósíthat a hitelprogram keretében.
Szerző(k): Herman BernadettAz Erste Bank az első negyedévet még arányaiban jó eredményeket produkált. A bank most azzal számol, hogy nagyjából a hiteleinek felénél veszik igénybe az ügyfelek a hiteltörlesztési moratóriumot, az év hátralévő részében a lakossági hitelkereslet 15-50 százalékkal csökkenhet.
Szerző(k): Rácz GergőAz Erste Bank távolról dolgozó munkatársainak közel 80 százaléka bírná még legalább két hónapon át minden gond nélkül az otthoni munkavégzést, és mintegy 40 százalékuk a jövőben is folyamatosan dolgozna ebben a formában - derül ki a pénzintézet felméréséből, amelynek kerében a bank kétezer munkatársa válaszolt a kérdésekre.
Szerző(k): Domokos LászlóSorban állnak a cégek az Magyar Nemzeti Bank olcsó hiteléért a bankoknál. Főleg forgóeszköz-finanszírozásra keresik a kölcsönt, de az agrárium beruházásokra is felvenné a hitelt. Az MNB azt javasolja, több pénzügyi intézményt is keressenek meg a kkv-k, és válasszák ki a legolcsóbbat, a 2,5 százalékos kamatplafonnál kaphatnak ugyanis jobb ajánlatokat.
Szerző(k): Herman BernadettRövidtávon inkább 350-360 forint közötti árfolyammozgások valószínűsíthetők, de jövő év elejére akár 345 forint is lehet egy euró. Az elmúlt időszak látványos gyengülései után lassú erősödést vár több elemző.
Szerző(k): Szabó DánielCsak az év végéig tart a 5,9 százalékos thm az új személyi hiteleknél, jövőre emelkedik a kamat - figyelmezet a Bank360.
Szerző(k): Herman BernadettAz OTP, az Erste, az MKB is lépett már, megállhat a lakossági hitelezés a törlesztések felfüggesztése után. A Takaréknál azonban még van személyi hitel, és a K&H honlapján is 5,9 százalékosra csökkent hirtelen a thm.
Szerző(k): Herman Bernadett