Az Európai Bíróság - egy Magyarországot és az Erste Bankot érintő, rendkívül szövevényes kereskedelmi ügyben - szerdán megerősítette, hogy a fizetésképtelenségi eljárásról szóló uniós rendelet meghatározott körülmények között akkor is az EU-csatlakozástól kezdve alkalmazandó a tagállamokban, ha a követelések egy másik, régebbi tagállamban korábban benyújtott igényekkel állnak kapcsolatban.
Szerző(k): MTITöbb leánycégét, köztük faktoring és lízing tevékenységgel foglalkozó érdekeltségeit is magába olvasztja az Erste Bank Hungary - derül ki a társaság szerdai közleményéből. A lépés nem váratlan, hiszen a bank az átfogó költségcsökkentésre hivatkozva már korábban jelezte a leánycégek beolvasztására irányuló szándékát.
Szerző(k): portfolio.huAz Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város – tájékoztatta Lázár János, a város fideszes polgármestere kedden az MTI-t. A Fidesz frakcióvezetője 2011 decemberében küldött egy meglehetősen követelőző hangvételű levelet az Erste-vezérnek, amelyben a 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kérte.
Szerző(k): NAPI, MTIAndreas Treichl, az Erste bankcsoport vezérigazgatója szerint Magyarország maga okozta a válságot magának, de \"most ugyanígy igen gyorsan saját kezébe vehetné sorsát, és négy hét alatt mindent meg tudna változtatni. A kormánynak csak akarnia kell.\" - jelentette ki a bankvezető a német Handelsblattnak adott interjúban, amelyet az osztrák APA hírügynökség idézett.
Szerző(k): MTI-EcoRendkívül magas szintű tanácskozással elindult a \"Bécs 2.0\" Kezdeményezés, vagyis az a koordinációs folyamat, amelynek célja a közép-kelet-európai gazdaságok - elsősorban a bankszektorok - megvédése az euróövezeti adósságválság negatív pénzügyi hatásaitól - közölte Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoA törvényben rögzített határidőre való tekintettel az Erste Bank Hungary Zrt. a hazai nagybankok között szinte utolsóként 2012. január 11-től nem fogad be forint alapú kiváltó hitelekre vonatkozó igénylést - közölte a bank.
Szerző(k): NAPIA legnagyobb magyarországi államadósság kitettséggel rendelkező bankok között van az Erste és a Raiffeisen is - írta hétfőn a Börse-Express nevű pénzügyi hírportál elemzőkre hivatkozva.
Szerző(k): MTI-EcoAz Erste elemzői az olaj-, telekom- és közműpapírokat részesítik előnyben a kelet-közép-európai régióban. A magyar piacot - amelyet recesszió is sújthat - enyhe semleges súlyozásra ajánlják, holott a jelenlegi mélypontról meglehetősen jó teljesítmény következhet. Ha viszont EU-szankciókat kapunk a nyakunkba, alulsúlyozás jön.
Szerző(k): NAPI