A hangfelismerő rendszereknek még sokat kell tanulniuk, hogy valóban hasznos részét képezzék életünknek – írja a Financial Times.
Szerző(k): Kovács BertoldEgy magyar cég orvosi diagnosztikai eszközök beszerzésére kapott majdnem félmilliárd forintot az Európai Uniótól. Olcsón vásárolták a két berendezést, de azt túlárazva számolták el, a különbözetet pedig megtartották a tettesek. Az ügyészség az OLAF ajánlása alapján vádat emelt az ügyben.
Szerző(k): Szabó DánielLaptopot, tabletet, ebook-olvasót, de még nagyobb fényképezőgépet sem vihetnek fel a repülőgép fedélzetére 13 légitársaság USA-ba tartó vagy az USA-ból elutaznak gépeinek utasai egy új utasítás szerint - írja a Guardian hírére hivatkozva a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaDuplájára emelkedik a sürgősségi ellátás finanszírozása - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁrverésen értékesíti használaton kívüli, feleslegessé vált ipari berendezéseit a Pick Szeged Zrt. A termelésből kivont eszközök között elsősorban húsipari és csomagológépek, targoncák és más, kisebb tételek szerepelnek – közölte a cég.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai történelem legnagyobb mosógép visszahívását jelentette be a koreai cég: 2,8 millió felültöltős mosógépet rendelnek vissza. A gépek, ha nagyobb ruhákat mosnak bennük, annyira vibrálni kezdhetnek centrifugázás közben, hogy némelyik akár szét is eshet. A cég 733 fogyasztói bejelentést kapott, 9 vásárlója pedig konkrétan megsérült az elszabadult mosógépek miatt - írja a 444.hu.
Szerző(k): EconomxA bolgár központi bank összességében rendben találta az ország bankrendszerét, a két évvel korábbi bankválság óta most először végrehajtott átfogó eszközminőség-vizsgálat (AQR) és bankterhelési próba (stresszteszt) alapján.
Szerző(k): MTI-EcoPozitívra javította a magyar bankrendszer kilátását a tavaly július óta érvényben tartott stabilról a Moody\'s Investors Service, azzal indokolva a lépést, hogy a javuló magyarországi működési környezet valószínűleg jót tesz a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének, és a szektor ismét nyereségessé válhat.
Szerző(k): MTI