Az Európai Unió országai közötti, határokon átnyúló európai légi személyszállítás az unión belüli közlekedés 38 százalékát, a nemzeti, országon belüli közlekedésnek pedig a 23 százalékát tette ki 2021-ben. Tavaly 2020-hoz képest az unióból induló, de az EU-n kívülre irányuló közlekedés részaránya 5,5 százalékkal, míg az EU-n belüli közlekedés 4,5 százalékkal nőtt.
Szerző(k): Horváth TiborAz évi 66 kilogramm fejenként így is rengeteg, csak minimálisan marad el a korábban mért évi 68 kilogrammtól. Az uniós átlag azonban ennél is magasabb.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMagyarország első az uniós adócsökkentési rangsorban a pénzügyminiszter szerint - írta meg az MTI. A kép azonban, ahogyan azt gazdasági lap megírta, nem ennyire szép.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz eurózóna első kétszámjegyű inflációval kapcsolatos adatai egy töredékkel csökkentek a szeptemberi tényadatok által pontosított mintájában az első becslésekhez képest. A statisztika kedvezőbb, mint a várakozások voltak, de a gazdasági problémák így is kilátszódnak belőle. Magyarországon a 4. legmagasabb az infláció.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb magyarországi régió is a legjobbak között szerepel a teljes foglalkoztatottságot és a fiatalok foglalkoztatottságát tekintve is. Az uniós átlaghoz képest tízszeres ütemben csökken a magyarországi fiatalok munkanélküliségi rátája.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMíg az Európai Unióban átlagosan 12 százalék volt augusztusban a többlethalálozás, addig Magyarországon a tagállamok között a legalacsonyabb, 2 százalékos mutatót mért az Eurostat.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Európai Unió országaiban, akik gyorsan eljutnak egy-egy fekvőbetegellátó-intézménybe, azok többnyire városokban élnek, a lista végén 89 olyan régió szerepel, amelyekben a lakosság több mint 50 százalékának 30 percnél hosszabb időbe telik a kórházba jutás, és ezek között Magyarország is szerepel.
Szerző(k): Koncsek RitaA kilátások borúsak, de egyelőre még a munkaerőpiacon nem csapódott le a válság.
Szerző(k): Rácz Gergő