A kínai piacok a holdújév miatt zárva lesznek, de érkeznek érdekes magyar vonatkozású adatok a hét első napján.
Szerző(k): EconomxCsökkentek a termelői árak (PPI) decemberben az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Szerző(k): MTIAz EU-ban nem változott, az euróövezetben pedig csökkent decemberben az előző havihoz képest a munkanélküliségi ráta - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Szerző(k): MTIKét százalékkal nőtt decemberben a vállalati és a lakossági betétek állománya Görögországban az előző két hónapban regisztrált csökkenés után.
Szerző(k): MTI-EcoHónap eleje lévén a Beszerzési Medenzser Indexek kerülnek majd a befektetők figyelmének fókuszába hétfőn.
Szerző(k): EconomxFelgyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme januárban az euróövezetben - közölte pénteken az Eurostat.
Szerző(k): MTINem az ismert Nyugat-Kelet, Észak-Dél problémák, a britek kilépési szándéka és a bevándorlási hullám az Európai Unió fő baja, hanem az, hogy Nyugat-Európa két nagyágyúja, Berlin és Párizs nem ért szót egymással - állítja egy kutató vitatkozva az elfogadott teóriákkal.
Szerző(k): EconomxA vártnál sokkal rosszabbul kezdődött az év az euróövezeti gazdaságban, mert nem sikerült a keresletet jelentősen növelni az árak erős csökkenésének és az euró gyengeségének dacára sem, de túlzott aggodalomra nincs ok - erre lehet következtetni a Markit Economics londoni gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek januári előzetes adataiból.
Szerző(k): MTI-Eco