Rosszul teljesítettek a bankrészvények.
Szerző(k): MTI-EcoElképesztően könnyen kaphatják meg a munkavállalási engedélyt Lengyelországban az ukránok, oroszok, moldáviaiak vagy grúzok, amit aztán rengetegen arra használnak, hogy továbbmenjenek a schengeni határon belül Európába. Sőt ukránok adnak vendégmunkás-engedélyt ukránoknak.
Szerző(k): Barabás JúliaA nők bevonását a gazdaságba a nemzetközi szervezetek is egyre inkább sürgetik, mivel ebben jelentős tartalékot látnak a globális növekedés fellendítéséhez. Hogy járulhat ehhez jelentősen hozzá, illetve hogyan hozhat fordulatot a nők életébe egy plasztik? Többek között erről beszélgettünk Rose Beaumont-nal, a Mastercard kommunikációs igazgatójával.
Szerző(k): EconomxVegyesen zártak pénteken az európai részvénypiacok irányadó indexei.
Szerző(k): MTINagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
Szerző(k): MTIA londoni tőzsde fő mutatója, a FTSE-100 43 ponttal, vagyis 0,63 százalékkal nőtt. Frankfurtban a DAX-30 index 78,5 ponttal, azaz 0,76 százalékkal erősödött. A párizsi tőzsde CAC-40 mutatója 36 ponttal, bő 0,80 százalékkal javult.
Szerző(k): MTI-EcoGyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden.
Szerző(k): MTIMagyarország a digitális számlafizetésnél jóval a régiós átlag fölött van, a magyarok az okos telefon mellett pedig szívesen használnák személyi igazolványunkat is fizetésre. Emellett a magyar válaszadók biztonságosabbnak tartják az ujjlenyomat azonosítást, mint pin-kódot – derült ki a Mastercard tanulmányából.
Szerző(k): Economx