Az Európai Unió Tanácsa a mai napon véglegesen zöld utat adott egy olyan irányelvnek, amely elő fogja mozdítani a jogszabályban meghatározott minimálbérek megfelelőségét, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az európai munkavállalóknak tisztességes munka- és életkörülményekben legyen része – írja körülményében a tagállamok vezetőit tömörítő uniós testület. Bemutatjuk, hogy mire számíthatnak a magyar dolgozók, mekkorára emelkedhetnek a magyar bérek!
Szerző(k): Szabó DánielKorruptnak minősítették az Orbán-kormányt a magyar jogállamisági helyzetet bíráló képviselők az Európai Parlamentben, akik azt is kevesellték, hogy az Európai Bizottság csak az ország támogatásának kisebb részét tartja vissza. Johannes Hahn Biztos szerint ígéretesek a kormány vállalásai, meg kell várni azok megvalósítását.
Szerző(k): Rácz GergőEz Európai Parlament kedden megszavazta, hogy 2024 végére szinte minden elektronikai eszközt egységes töltővel kell ellátni. Az EU-ban évente mintegy 11 ezer tonna e-hulladék keletkezik az elhasználódott vagy lecserélt töltőkből, amelyek mennyisége így csökkeni fog, ráadásul a fogyasztók is spórolhatnak vele.
Szerző(k): Nagy MartinA szerb kormány rövid időn belül konfliktusba került az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójával és az Egyesült Államok kormányával is, mert világos magatartást várnak tőle az orosz-szerb kapcsolatokban.
Szerző(k): Komócsin SándorAmellett, hogy gyors ütemben emelkedik a kávé világpiaci ára, egy uniós javaslat is jócskán szűkítheti a tagállamok lehetőségeit kávéimportálás terén, főleg brazil források eshetnek ki.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMagyarország már nem tekinthető demokráciának, és az európai értékek rendszerszintű veszélyben vannak az országban – állapította meg az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott jelentésében. A hetes cikkely szerinti eljárást kiegészítő új szavazásnál nagy többséggel kijelentette az EP, hogy Magyarország választási autokráciává vált.
Szerző(k): Szabó DánielEgy hét után ismét itt a 400 forint fölötti euró. Délután vitatják meg a magyar jogállamisági kérdéseket az Európai Parlamentben, ennek eredménye kulcsfontosságú lehet a forintra nézve.
Szerző(k): Herman BernadettRendkívüli feszültségek vannak az energiapiacon, a helyzet nem fenntartható, koordinált uniós szintű beavatkozásra van szükség - mondta Kadri Simson energiaügyekért felelős uniós biztos kedden az Európai Parlament plenáris ülésén.
Szerző(k): Domokos Erika