Hosszú regionális jelentésben értékelte Európa keleti és középső térségének kilátásait a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint összességében jól átvészelte a világjárvány legrosszabb részét a régió, Magyarország esetében viszont változatlanul aggasztó tényező a jogbiztonság.
Szerző(k): Rácz GergőDrasztikusan visszaesett a brexit után az Egyesült Királyságban tanuló magyar diákok száma. A tandíj a korábbi 3,6 millió forint helyett már akár 15 milliót is kitehet, de erre már rájönnek olyan tételek, mint az egészségügyi biztosítás, vagy a vízumköltség. A kilépés szinte minden kelet-európai diákot nehéz helyzetbe hozott, de még sok német családnak is megengedhetetlen a brit oktatás. A Hungarian Youth Association nevű szervezet ezért kampányt kezdett az egész EU-ban, a SaveEUStudents kezdeményezést már az Európai Parlament is felkarolta.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament ülésén arról született döntés, hogy vizsgáló bizottságot állítanak föl annak kivizsgálására, hogy törvényesen alkalmazták-e a hazánkban és Lengyelországban is széleskörben használt Pegasus kémszoftvert. Deutsch Tamás a Gyurcsány korszakot, az MSZP-s Újhelyi István pedig a a megfigyeléseket engedélyező, korrupcióval vádolt Völner Pált emlegette.
Szerző(k): Sasvári MarcellAkár napokon belül súlyos lépéseket szorgalmaznak az Európai Parlamentben Magyarországgal és Lengyelországgal, miután az Európai Unió Bírósága elutasította a két ország keresetét az uniós jogbiztonsági mechanizmussal szemben. A képviselők gyors és határozott intézkedéseket várnak az Európai Bizottságtól, amely egyelőre még emészti az ítéletet.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Parlament rák elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottsága (BECA - Special Committee on Beating Cancer) által elfogadott jelentéstervezetről a héten szavaznak az Európai Parlament plenáris ülésén. Ez a jövőben adóemelésekhez is vezethet.
Szerző(k): Szász PéterFebruár 16-án, ahogy az Európai Bíróság ítéletet hoz a jogállamisági mechanizmusról, az első ülésnapon pedig már azonnal az Európai Parlament napirendjén lehet, márciusra állásfoglalást is kiadnak az Európai Bizottságnak a tervek szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament meghirdeti az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat, amelyre 16 és 30 év közötti fiatalok projektjeit várják. A fődíj 7500 euró.
Szerző(k): Szász PéterAz a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, azok teljes jogú tulajdonosai lesznek az egységes, uniós covid-igazolványnak – jelentette be Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke. De az adott tagállamok határain belül érvényes egyedi korlátozásokról (étterem, tömegközlekedés, szociális terek használata) mindig tájékozódni kell, mert azokra a mostani módosítás még nem jelent megoldást.
Szerző(k): Szabó Dániel