Az orosz állami gázipari óriásválalat (úgyis mint a világ egyik legdrágább, és éppen rekorosztalékot kiutaló cége) az idei év első kilenc hónapjában mintegy hatodával kevesebb gázt termelt ki, mint az azt megelőző évben. A Gazprom a nem posztszovjet országokba exportált gázmennyisége ennél is jóval drámaibb méretben, több mint 40 százalékkal csökkent - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAmellett, hogy gyors ütemben emelkedik a kávé világpiaci ára, egy uniós javaslat is jócskán szűkítheti a tagállamok lehetőségeit kávéimportálás terén, főleg brazil források eshetnek ki.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA jövő évre vonatkozó orosz költségvetési tervezet azzal számol, hogy a következő három évben (2023-2025) évi 125,2 milliárd köbméterre csökken a földgázexport az idei évre várt 142 milliárd köbméterről, amely 31 százalékkal kisebb a tavalyinál - közölte a TASZSZ orosz hírügynökség.
Szerző(k): Domokos ErikaJavítottak idén a káposzták, a tavalyi kiábrándító év után. Közben kiugró drágulás ment végbe.
Szerző(k): Csernátony CsabaA külgazdasági- és külügyminiszter elmondta, reális esélyt lát arra, hogy a recesszió ellenére a magyar autóipar termelése átlépje a 10 ezer milliárd forintos álomhatárt.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonUkrajna méztermelése szakértők szerint akár 40 százalékkal is csökkenhet az orosz invázió miatt, holott az ország a világ egyik legnagyobb méztermelője - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász PéterUkrajna idei gabonatermése 54,1-55,7 millió tonna között lesz, jóval kevesebb a tavalyi 80 millió tonnánál - véli az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat, amely egy hónapja még ennél is kisebb mennyiségre, 52,5-55,4 millió tonnára számított.
Szerző(k): Szász PéterA magyarországi villamosenergia-rendszert irányító Mavir Zrt. "keresztbe fekszik+ az ukránok európai áramexport-igyekezetének, ami Kijevnek, Varsónak és Brüsszelnek is fáj - jelent meg egy magas rangú ukrán szakpolitikus gondolatmenete az ukrán gazdasági médiában. Nem először bukkant fel ez a gyanúsítás.
Szerző(k): Szabó M. István