Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a német export és import, a külkereskedelmi többlet azonban elmaradt a várakozásoktól a német szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaNegyvenhat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti exportvédelmi programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően, közülük az első a Fejér megyei Szabadbattyánban működő LogSol Kft. - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a cég telephelyén.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJúliusban az export euróban kifejezett értéke 4,3, az importé 5,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a külkereskedelmi mérleg többlete 129 millió euróval javult, 207 millió eurót tett ki - jelentette pénteken második becslése alapján a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaHét hónapja először, szeptemberben nőtt Dél-Korea exportja, ami alapvetően arra vezethető vissza, hogy lazítottak a koronavírus-járvány terjedését fékező szigorú előírásokon a külkereskedelmi partner országok - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKomoly problémákat és visszaesést okozott a magyar külkereskedelemben a tavaszi határzár. Az ellenőrzések miatt a szállítmányok rendszeresen késtek és akadoztak, több külföldi piac pedig szinte elérhetetlenné vált. Ennek hatásai még most is érződnek, de nem csak az export és import visszaesésében, hanem a külhoni kereskedelmi partnerek kényszerű cseréjében is.
Szerző(k): Kónya ÁdámA külföldi vállalatok tevékenységének korlátozására alkalmas szabályokat ismertetett a kínai kereskedelmi minisztérium szombaton, miközben tiltakozását fejezte ki az egyes kínai mobilapplikációt betiltását célzó amerikai döntés ellen - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJúliusban az előző havi pozitív egyenleggel szemben ismét deficitbe fordult a folyó fizetési mérleg, 297 millió euró hiányt mutatott - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent előzetes havi adatokból, amiket az MTI foglalt össze.
Szerző(k): Szabó DánielZavartalanul működött a koronavírus járvány elmúlt hónapjai alatt a magyar vetőmag előállítás a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács folyamatosan figyeli és értékeli az őszi helyzetet, hogy a lehető legkisebb zökkenőkkel haladhasson az exportorientált ágazat - derült ki a szervezet martonvásári küldöttgyűlésén.
Szerző(k): Tóth László Levente