Túlkínálatot és árcsökkenést hozott az európai baromfipiacon a turizmus és a vendéglátás leállása. A szakmai szervezetek importkorlátozást szeretnének>
Szerző(k): Csernátony CsabaMárciusban 21,9 százalékkal, 1 milliárd 359 millió frankra csökkent a svájci óraexport az egy évvel korábbihoz képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA járványügyi helyzet és az ahhoz kapcsolódó intézkedések ellenére is folyamatos az áruforgalom a mezőgazdasági termékek tekintetében. A gabona és más szemes termények szállítása, ki- és betárolása is az év ezen időszakában megszokott módon zajlik. A vasúti forgalomban egyáltalán nem érezni a változást, a közúti fuvarozók is rendben indulnak és érkeznek, a határátkelés legfeljebb néhány órás késedelmet jelent a megszokottakhoz képest.
Szerző(k): Tóth László LeventeLegfeljebb 800 ezer euró (mintegy 300 millió forint) vissza nem térítendő támogatást kaphatnak beruházásaikhoz azok a cégek, amelyek vállalják, hogy növelik a koronavírus-járvány következtében elvesztett versenyképességüket. A rendelkezésre álló keret 50 milliárd forint.
Szerző(k): Németh GézaOroszország és Kazahsztán után a világ egyik további nagy gabonaexportőre, Ukrajna is korlátozhatja búzakivitelét a nyári aratási szezon kezdete előtt.
Szerző(k): Barabás JúliaA vártnál kisebb mértékben csökkent Kína exportja márciusban, és biztatóbb behozatali adatokról számoltak be, miután az országban sikerült megfékezni az új koronavírus terjedését, és a gazdasági tevékenység újraindulhatott.
Szerző(k): Domokos LászlóItthon és külföldön egyaránt tapasztalható felvásárlási hullám egyik célpontja márciusban a toalettpapír lett, amelyből nem tudnak eleget gyártani. A megnövekedett igények azóta sem csökkentek, tartós keresletnövekedésre kell számítani.
Szerző(k): Szakonyi PéterMintegy 1,1 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet februárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslésében.
Szerző(k): Szabó Dániel