Frissen főzött, házi készítésű ételek is megjelentek a Facebook online piacterén. Kérdés, hogy a saját konyhájukból főző vállalkozók mennyire tartják be a higiéniás követelményeket. A Facebook szerint az eladóké minden felelősség.
Szerző(k): Csernátony CsabaA magyar munkavállalók ötödének rugalmasak a főnökei, míg nyolc százalékuknak minden lépését figyeli a munkáltatója. Van, ahol pontos irányelvek szabják meg, mit posztolhatnak a kollégák a közösségi médiában, míg másoknak rendszeresen átvizsgálják a csomagját a munkahelyre be- és kilépéskor - derül ki a Profession.hu 1000 fős, reprezentatív mintán végzett online felmérésének adataiból.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Facebook Ireland Ltd. jogsértést követett el, amikor ingyenesként hirdette szolgáltatását nyitóoldalán és Súgóközpontjában - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely ezért történetének legnagyobb, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírságát, 1,2 milliárd forintot szabott ki a vállalatra.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz internet feltalálója hivatalosan is útjára indította kezdeményezését, amelynek célja az internet jobbá tétele. A Facebook, a Google és a Microsoft is támogatja a mozgalmat, amelynek céljai között a hamis hírek, illetve a felhasználók adataival történő visszaélések visszaszorítása is szerepel.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJimmy Wales, a Wikipedia társalapítója hosszú hónapok tervezgetése után megindította a Facebook és a Twitter riválisának szánt internetes közösségi portált – jelenti az MTI.
Szerző(k): Rácz GergőA Facebook szerdán elindítja új fizetési rendszerét, a Facebook Payt, amely elérhető lesz az Instagramon, a Messengeren és a WhatsAppon is.
Szerző(k): Szabó DánielHa már lelkesen várja a jövő augusztusi Madonna, vagy Red Hot Chili Peppers koncertet, akkor sajnos csalódni fog, de a helyzet még rosszabb is lehet, ha elkezdik árusítani a jegyeket ezekre a mostanában aktívan hirdetett rendezvényekre. Kamueseményekről van szó, amelyeket a visszajelzések alapján mégis százezres tömeg vár nagy lelkesedéssel.
Szerző(k): Rácz GergőMindössze részleges előrelépést értek el az álhírek visszaszorításában az utóbbi évben a legnagyobb online platformok, például a Facebook, a Google és a Twitter - írja az MTI az Európai Bizottság közlése nyomán.
Szerző(k): Szász Péter