Ha harc, legyen harc, talán ez is lehetne a jelszava annak a vitának, amely 2020 tavasza óta nem akar csitulni. Az elején még jobban belenyugodtak a főváros lakói a kerékpársávokba, mert 2020 tavaszán fogalmuk/nk sem volt, mi lesz a járvány kimenetele, de most, 2023 augusztusának végén még mindig ölik egymást a közlekedésben résztvevők a biciklisek miatt.
Szerző(k): EconomxIdén is sikerült megmutatni a hazai infrastruktúra építés valódi erejét és kitörési pontjait a jövő szakembereinek.
Szerző(k): EconomxA Balaton InterCity-ken június eleje óta már 2500 hamburger és 4375 korsó sör fogyott, a MÁV-START Utasellátó szervezeténél maximális fordulatszámon pörög az üzem.
Szerző(k): EconomxJelentős turisztikai fejlesztések valósulnak meg őszre a Mátrában.
Szerző(k): Varga CsengeA projekt célja egy települési és településközi kerékpáros hálózat kialakítása Fonyód – Buzsák-Csisztapuszta között. A létesítmény célja elsősorban a foglalkoztatási célú mobilitás elősegítése városon belül és települések között egyaránt.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraÚj pályázati lehetőségek jelennek meg, illetve változik az egyedi kormánydöntés alapú támogatások szabályozása is. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint amennyiben a magyar szabályozás leköveti az uniós szabályozást, úgy például egy Budapesten kívül megvalósuló, kísérleti fejlesztést tartalmazó projektre 25 százalék helyett 40 százalékos támogatás nyerhető el.
Szerző(k): Drávucz PéterHarmincévnyi folyamatos emelkedés után csökkentek a K+F ráfordítások, ötödével bezuhant a kutatóhelyek száma, és 4,5 százalékkal esett a tudósok száma is, ez derül a KSH tavalyi évet összefoglaló adatsorából.
Szerző(k): Koncsek RitaÚj kerékpárutat adtak át Gyulán, a Nagyváradi úton. Az új utat még nem helyezték forgalomba, csupán a műszaki átadás-átvétel zárult le, így egyelőre mindenki saját felelősségre használhatja – közölte a város polgármestere.
Szerző(k): Zádori Bence