A lengyelek többsége ellenzi az atomenergia felhasználását, legalábbis azok szerint a közvélemény-kutatások szerint, amelyek nem a kormány megrendelésére készültek. Majdnem kétharmaduk elutasítja, hogy lakóhelye közelében épüljön atomerőmű.
Szerző(k): Komócsin SándorÜzbegisztáni bankvásárlásával úttörő szerepet játszik a magyar OTP Bank, lévén a kormány szándéka az, hogy belátható időn belül privatizálja az eddig – a központi gazdaságirányításhoz illően – állami kézben lévő bankrendszert. A folyamat azonban nem lesz fáklyás menet.
Szerző(k): Komócsin SándorMég 2018 tavaszán kezdődtek meg és most fejeződtek be az M8-as autóút osztrák határig tartó, 2x1 sávos, közel 29 kilométeres szakaszának munkálatai. Pénteken átadták a Körmend és Rábafüzes közötti részt, így már majdnem a határig gyorsforgalmin lehet menni. Több forgalmi változás is jön a térségben. A 62 milliárdos beruházás uniós forrásból valósult meg a Duna Aszfalt és a Mészáros és Mészáros Kft. kivitelezésében.
Szerző(k): Szabó DánielKína megerősítette befolyását a görögországi Pireusz kikötője felett, ám ennek nem az az oka, hogy a helyiek elégedettek az elmúlt években végrehajtott fejlesztésekkel. Az ügy magyar vonatkozása, hogy a kínai kölcsönből fejlesztendő Budapest-Belgrád vasútvonalon főként az ott kirakott kínai áruk utaznának Európa belseje felé.
Szerző(k): Komócsin SándorÚj logisztikai központba költözik a Magyar Posta Tatabányán - közölte a hírt az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban.
Szerző(k): Csernátony CsabaA projekt keretében egy öntanuló magyar nyelvi modellt fejlesztenek, amely a teljes banki folyamatot képes lesz telefonon kezelni.
Szerző(k): Csernátony CsabaErős versenyben van Magyarország Lengyelországgal azért, hogy a kelet felől érkező kínai áruk hol lépjenek be az EU-ba, fel kell gyorsítani a vasúti fejlesztéseket, mégpedig minél előbb.
Szerző(k): Komócsin Sándor