Az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a 2021. évi országos kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai, amely során minden évben a 6., 8. és 10. évfolyam tanulóinak szövegértési és matematikai kompetenciáit vizsgálják. A mérésre járványügyi okokból egy év kihagyást követően, 2021 májusában került sor.
Szerző(k): Szász PéterBár a magyarországi cégek többsége szerint már idén véget érhet az orosz-ukrán konfliktus, a világgazdaság csak több mint két év múlva érheti el a február előtti teljesítményt - derül ki a K&H felméréséből.
Szerző(k): Domokos LászlóSaját teljesítményükre és az ország gazdasági kilátásaira vonatkozóan is mérséklődtek a családi vállalatok várakozásai - közölte a K&H legújabb kutatása eredményét csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielLesújtó véleményt fogalmaz meg a magyar költségvetésről egy nemzetközi összehasonlító tanulmány, amely szerint a magyar büdzsé teljesen átláthatatlan. Afrikai országok végeztek Magyarország előtt ebben a felmérésben.
Szerző(k): Komócsin SándorDívik a minőségi kávézás: a magyarok több mint 1100 forintot is méltányosnak tartanak egy csésze kávéért. A fiataloknak ez sok, jelentős részük egyáltalán nem is kávézik.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonCikk-cakkos képet mutat egy svéd kutatás, mely azt firtatta, hogy a hivatalos nyugdíjkorhatár előtt vagy után nyugdíjba vonulók járnak-e a jobban. Nem feltétlenül az utóbbiak lesznek az anyagi nyertesek.
Szerző(k): Komócsin SándorJó a megítélése az itthoni egyetemeknek és főiskoláknak, amelyek nemzetközi összevetésben ráadásul még olcsónak is számítanak.
Szerző(k): Rácz GergőA nyomtatás energiakibocsátásának majdnem felét meg lehetne spórolni a tintasugaras nyomtatókkal egy friss kutatás szerint.
Szerző(k): Domokos László