A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a fülesbaglyok fészkelési szokásinak feltérképezésre invitálja az érdeklődőket.
Szerző(k): Rácz GergőA második negyedév elején a lakosság lakásfelújítási tervei kissé visszaestek ugyan az első negyedévhez képest, de éves alapon még így is erősödtek a GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményei szerint. E kisebb elbizonytalanodás a társasházi lakások lakói esetében érhető tetten, a családi házak tulajdonosai körében nem. A leginkább a községekben készülnek renoválásra.
Szerző(k): Szepesi AnitaFokozatosan erősödő optimizmusról árulkodik, hogy a munkavállalók közel háromnegyede már egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül elveszítheti az állását, emellett továbbra is rekordmagas pontszámon áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos kilátás - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító felméréséről. A megkérdezettek közel negyede egyébként már vagy rendelkezik, vagy a jövőben hajlandó lenne olyan típusú biztosítási konstrukció megkötésére, amely munkanélküliség esetén anyagilag is kisegítené.
Szerző(k): Molnár CsabaMa már csak a magyarok hatoda ragaszkodik a készpénzes vásárláshoz, a diplomások kétharmada egyáltalán nem akar már készpénzzel fizetni a boltokban - derül ki a Pulzus Kutató Napi.hu számára végzett reprezentatív felméréséből. Ez szép és jó, de akkor miért halmozott fel a lakosság nagyjából 7 ezer milliárd forintot készpénzben?
Szerző(k): Herman BernadettEgy felmérés szerint tízből csak négyen elégedettek a foglalkoztatójukkal.
Szerző(k): Rácz GergőA közvélemény-kutatók az korábbiakhoz hasonlóan ismét messze hibahatáron túl tévedtek választási előrejelzéseikben, de ezúttal van jó magyarázatuk. Az orosz-ukrán háborúra adott választói pánikreakciót nem tudták mérni.
Szerző(k): Komócsin SándorA befektetők szerint az Ukrajna elleni orosz inváziónál már van nagyobb veszély, ami a tőkepiacokat fenyegeti. A recesszió és a bedurvuló jegybankok már jobban aggasztják a befektetőket.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásEgyre kevesebb ember veszi igénybe a hosszú évek óta működő fizetős vagy ingyenes hajléktalanszállásokat, és a közterületeken is általában a korábbiaknál kevesebb ember veszi igénybe az utcai szolgálatok segítségét – derül ki abból a kutatásból, amelyben a Menhely Alapítvány az ország hajléktalanellátó szervezeteivel együtt mérte fel a Magyarországon hajlék nélkül élők helyzetét.
Szerző(k): Szász Péter