Potom áron ismerősökhöz került a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő becsődölt cégében lévő vagyon egy része - legalábbis ezt írja cikkében a 24.hu.
Szerző(k): Komócsin SándorA G7 úgy tudja, hogy felszámoljak a Bp 2017 nonprofit Kft-t, amely a tavalyi vizes világbajnokságot szervezte. A vállalat viszont 34 milliárd forintot költhetett el, miközben ennél kevesebbet, csak 1 milliárdot neki az állam. Így nem marad más, mint a felszámolás.
Szerző(k): Szabó DánielIdén a harmadik negyedévben 8 482 cégtörlés mellett 6 709 cégalapítás történt, így három hónap alatt újabb mintegy kétezerrel csökkent a hazai cégek száma. Szeptember végén 526 ezer cég működött az országban, de ezek közül 50 ezer már valamilyen megszüntetésre irányuló eljárás alatt van, vagyis hamarosan félmillió alá csökkenhet a működő cégek száma - adta hírül az Opten.
Szerző(k): Szabó DánielHáromszázmillió forint értékű keretszerződést írt alá a MÁV a vasúti területeken létrejött illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielÁllami felszámoló viszi a CBA korábbi franchise-partnerének, a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nek a felszámolását. A cég tízmilliárddal tartozik hitelezőinek. A felszámoló szerint az aktív dolgozókat kifizették, a boltokat eladták - azt nem közölte kiknek.
Szerző(k): Domokos ErikaIsmert magyar ásványvízgyártót hirdettek meg eladásra: a Peridot lúgos, csökkentett deutérium tartalmú vizet palackozó pusztazámori üzemért közel félmilliárd forintot kérnek. A Peridot-Line Kft. április óta felszámolási eljárás alatt áll. A magyar ásványvízpiac évről évre dinamikusan növekszik.
Szerző(k): Domokos ErikaA nemrégiben csődvédelmet kért Ikarus Egyedi Kft. 100 százalékos adósság-megtérítést ígér beszállítóinak és hitelezőinek - írja közleményében a cég.
Szerző(k): Szabó DánielNagyszabású programot indít a brit kormány a hajléktalanság felszámolására Angliában. A hétfőn ismertetett tervek szerint 100 millió fontot fordítanak megelőzésre, a lakhatás javítására és egészségügyi kezelésekre, hogy 2027-re senki se legyen fedél nélkül - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter