Az ügyészség vádja szerint egy felszámoló, aki egy budapesti felszámolócég tagja is, 200 ezer eurót kért azért, hogy egy felszámolási vagyonértékesítési pályázaton az egyik pályázó ajánlata nyerjen.
Szerző(k): EconomxTavaly rekord alacsony volt a felszámolások száma a magyar cégvilágban: míg 2014-ben több mint 17 500 ilyen eljárás indult, tavaly csak alig 10 ezer, azaz 44 százalékkal kevesebb cég szűnt meg felszámolással - derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő jelentéséből.
Szerző(k): MTIKét év után pénzt kaptak a bérgarancia alapból és a munkaügyi papírjaikhoz is hozzájuthatnak a csődbe ment EVM Zrt. dolgozói. Az átlagosan nettó 700 ezer forint ugyan egy évnyi munkadíjat sem fedez, de ezzel legalább véget ért 90 ember drámája - közölte a vegyipari szakszervezet (VDSZ).
Szerző(k): EconomxA Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója az ügyfélvagyon kiadásának gyorsítása érdekében állomány-átruházási eljárást indított, a pályázati felhívásra február 18-ig jelentkezhetnek a befektetési szolgáltatók - olvasható a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) honlapján.
Szerző(k): MTI-EcoBefejezte a termelést Békéscsabán egy nagy múltra visszatekintő bútoripari szövetkezet. A Beol.hu információi szerint az alkalmazottak járandóságát nem fizették ki teljes mértékben. A vezetés szerint azért szűnnek meg, nincs kinek dolgozni, a megrendelő visszamondta az igényléseket.
Szerző(k): EconomxFordulat történt a Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. ügyében.
Szerző(k): EconomxA Szolnoki Törvényszék a január 6-i végzése szerint a szolnoki központú Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt.-vel szemben felszámolási kérelmet nyújtottak be, ezért a bíróság további döntéséig a céget rendkívüli moratórium illeti meg - olvasható a Cégközlönyben.
Szerző(k): EconomxA Figyelő és az IPM felszámolás alatt lévő kiadójának kötelezettségállománya 600 millió forintra rúg; \"téves utalásként\" 139 milliót kaptak. A lapok megvásárlása iránt már többen érdeklődtek a felszámolónál.
Szerző(k): Economx