A Gyulai Húskombinát Zrt. számára reális alternatívaként a felszámolási eljárást vagy az öncsőd bejelentését jelölte meg Ruck János vezérigazgató szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTI-EcoVárhatóan jogerőre emelkedik a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását elrendelő határozat, miután a társaság visszavonta az ellene benyújtott fellebbezést - közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája az MTI-vel kedden.
Szerző(k): MTITöbb jel is arra utal, hogy napi fizetési gondjai támadtak Magyarország egyik nagy kiadóvállalatának, a három megyei napilapot, több hirdetési újságot és internetes portált működtető Inform Médiának - tudta meg az Origo.
Szerző(k): NAPIA felszámolás elindításában látja a kapuvári húsgyárban kialakult helyzet megoldását a többségi tulajdonos képviselője - írta pénteki számában a Kisalföld.
Szerző(k): MTIAugusztusban az ágazati adatokban nem volt tetten érhető az építőipar válsága, de ez nem jelenti a kilátások javulását. Sokkal inkább a szezonális hatások és a megváltozott jogszabályok vezettek kedvezőbbnek tűnő eredményre, ám nem kétséges, hogy a közeljövőben egyre több cég szűnik meg az ágazatban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
Szerző(k): NAPIFelfuttathatná a kissé belterjes vagyoneladást a felszámolási eljárások elektronikus értékesítési rendszere. Nyáron még októberi indulásról volt szó, ma már azonban időpont sincs.
Szerző(k): F. Szabó EmeseElárverezhetik a felújított Rác fürdőt, illetve a hozzá kapcsolódó, még meg sem nyílt 67 szobás szállodát. A Népszabadság értesülése szerint így búcsút inthet a fejlesztés a 250 milliós állami támogatásnak, ráadásul az árverés győztesei kaparintják meg az épületegyüttest és vele a budai telket. A beruházó csődvédelmet kért a bíróságtól.
Szerző(k): NAPI, portfolio.huA Malév üdülője, utazási irodája, eszközei és autói is kalapács alá kerültek a légitársaság felszámolási eljárása során. Összesen hárommilliárdos vagyona lehet a cégnek, a követelések viszont 180 milliárdra rúgnak.
Szerző(k): Domokos Erika