Felszámolás alá került az ország egykori legnagyobb rózsatő termelője, a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ; a vagyonának kiárusítása is megkezdődött, összesen több mint 300 millió forint irányáron. A szőregi rózsatő május óta hivatalosan is hungarikum.
Szerző(k): Domokos ErikaNéha meglepő tételekre lehet bukkanni a felszámolás alá került cégek vagyonának értékesítésére kiírt pályázatokon, illetve árveréseken. Ezúttal egy OT-s rendszámú klasszikus Mercedes modellt árulnak egy csődbe ment cég ingóságaként.
Szerző(k): Domokos ErikaA felszámolás alá került egykori Ganz-cég, a CG Electric Systems Hungary Zrt. dolgozóinak elmaradt bérét kifizette az állami felszámoló a bérgarancialapból. A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget, amelynél már "egy potenciális befektető is megjelent" - írta a társaság közleményében, de befektetőt nem nevezték meg. Mielőbb újraindítanák a gyártást a Mavirnak és a paksi atomerőműnek is beszállító vállalatnál.
Szerző(k): Domokos ErikaA Fővárosi Törvényszék elrendelte a Skyjet Aviation Légiszállítási és Szolgáltató Kft. felszámolását, mely a cégadatok szerint a már elítélt volt VII. kerületi polgármester családja tulajdonában van.
Szerző(k): Szabó DánielJavában tart a lengyelországi Tesco vagyonelemeinek értékesítése, miután az áruházlánc hátat fordított az országnak. A legújabb csontra többen is rávetnék magukat.
Szerző(k): Barabás JúliaKét hónapnyi nyugalom után úgy tűnik, olyan irányban indultak el a hazai cégeljárások, amelyektől a gazdaság sok szereplője tartott. 2020 júniusában 474 felszámolási eljárás indult, ami idei csúcsnak számít, de az induló végrehajtási eljárások is meredeken emelkednek - írja közleményében az Opten.
Szerző(k): Domokos ErikaAz indiai anyavállalat finanszírozási problémái és a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt került nehéz helyzetbe a Ganz Villamossági Művek jogutódjaként működő CG Electric Systems Hungary Zrt. - derül ki a cég közleményéből. A vállalat ellen felszámolási eljárás indult, a kormány ezt követően stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította.
Szerző(k): Domokos ErikaA felszámolás alá került Malév GH Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány.
Szerző(k): Domokos László