A ponthatárokat ugyan júliusban már kihirdették és kiderült, hogy ki került be a felsőoktatásba szeptembertől, de a kimaradóknak sem kell aggódniuk: augusztus 9-ig lehet jelentkezni pótfelvételire. A közhiedelemmel ellentétben az ország legjobb egyetemeire is be lehet még jutni.
Szerző(k): Szabó DánielA jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre, az ideihez hasonló magas arányban még soha nem kerültek be felsőoktatási intézményekbe a jelentkezők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel. A felvettek négyötöde állami finanszírozásban kezdheti meg tanulmányait. Viszont mintegy 20 ezerrel kevesebb diák felvételizett idén, és az összes felvett száma is durván csökkent.
Szerző(k): Szepesi AnitaNyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre - ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után. A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak a ponthatárokról.
Szerző(k): Szász PéterCsütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok, a felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről. Van azonban egy rossz hír is: a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad. És mit kezdhet az, akit nem vettek fel?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLegkésőbb csütörtökig van lehetőségük a felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek, hogy benyújtsák a még hiányzó dokumentumaikat, illetve - egyetlen alkalommal - módosítsák a megjelölt szakok sorrendjét - írja az MTI az Oktatási Hivatal honlapján közzétett tájékoztató nyomán.
Szerző(k): Szász PéterTavalyhoz képest 20 százalékkal kevesebben jelentkeztek egyetemre, mint tavaly. Viszont a legnépszerűbb egyetemeken a túljelentkezés aránya nem változott. Sokan a pontszámok alapján állítanak rangsort maguknak a szakok és intézmények között, ami viszont nem tükrözi az erőbeli rangsort. A mostani visszaesés miatt pont a magas belépési limitű képzéseken nem várható jelentős ponthatár-csökkenés, így július 9-ig érdemes megcserélni a jelentkezési sorrendet.
Szerző(k): Szabó DánielAz első tanévüket kezdő gólyák tanulmányi ösztöndíjat még sehol sem kaphatnak, de ez nem jelenti azt, hogy más támogatást nem. Szinte minden egyetemen igényelhetők szociális alapon juttatások, valamint létezik alaptámogatás is. A Szegedi Tudományegyetemen viszont van egy kötetlenebb, sokak számára elérhető 120 ezer forintos ösztöndíj, amelyet már beiratkozáskor is lehet igényelni, de az egyetem más kedvezményrendszerekkel is segíti a hallgatókat.
Szerző(k): Szabó DánielBudapesten már a járvány első heteiben elkezdtek csökkenni az albérletárak, de még mindig jóval magasabbak a lakhatási költségek a fővárosban, mint vidéken. A felvételi ponthatárok kihirdetése után pedig szokás szerint megindulhat a drágulás, amely már most elkezdődött. Sok jövendőbeli egyetemista kerülhet nehéz helyzetbe szülei csökkenő bevételei, valamint a lassan visszarendeződő albérletpiac miatt. Jobban megérheti most vidéki felsőoktatási intézménybe menni akár az ország másik felébe is, mint Budapestet választani. Példaként Szegedet hasonlítottuk össze a fővárossal a lakhatási és megélhetési költségek tekintetében.
Szerző(k): Szabó Dániel