A Jysk megnézte, mi történt a magyar lakásokban. Kiderült az is, mekkora ingatlant szeretnének a magyarok.
Szerző(k): Csernátony CsabaA főváros még mindig nem kapta meg a kormánytól a beígért 6 milliárd forintos támogatást a Lánchíd felújítására, pedig azt lassan már átadják a gyalogosoknak, majd a tömegközlekedési eszközöknek. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az önkormányzat és a kormány viszonyában elképzelhető, hogy egyáltalán nem érkezik meg a kifizetés, de az is, hogy csak akkor, ha már teljesen használatba lehetett venni a hidat.
Szerző(k): Szabó DánielSzombaton 24, egyenként 20 tonnás tehergépkocsival tesztelték a Lánchíd teherbírását. Az elsődleges adatok alapján jól vizsgázott az átkelő - közölte a BKK.
Szerző(k): Csernátony CsabaNyolcszáz millió forintos fejlesztési forrás segítségével újítja meg a pedagógusképzést szolgáló két pécsi gyakorló általános iskoláját és egy óvodáját a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAutóbuszok közlekednek a fogaskerekű helyett télen Az ideiglenes üzemszünet a tervezett tavaszi pályafelújítás végéig tart, és ennek köszönhetően több mint 120 millió forintot spórol Budapest közösségi közlekedése, emellett a szakemberek a kötelező karbantartást is elvégezhetik a járműveken. A járat helyett a kibővített menetrend szerint közlekedő 21-es, 21A, 212-es, 212A, 212B és 221-es autóbuszokkal lehet utazni - írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szerző(k): Szász PéterMarosvásárhelyen hétfőn felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának magyar állami támogatással felújított épületegyüttesét. A református egyház tulajdonában levő ingatlanban a Bolyai Farkas Gimnázium és a Marosvásárhelyi Református Kollégium működik, melyek együttes diáklétszáma megközelíti a kétezret - írja az MTI. A felújítás nyolcmillió euróba, mintegy 3,2 milliárd forintba került.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nyugati pályaudvar több mint két éve tartó felújítása során újabb fontos részein újult meg a tetőszerkezet és befejeződött az utastájékoztató rendszer kiépítése. Az utasok használatba vehetik a megszépült Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót - közölte a MÁV.
Szerző(k): Domokos ErikaAz egyik gyakori közbeszerzési nyertes, a West Hungária Bau Kft. (WHB) két közbeszerzésen közel nettó 50 milliárd forintos építési és felújítási munkát nyert el az Állatorvostudományi Egyetemtől. A rektor szerint az egyetem jövője szempontjából történelmi jelentőségű a kampusz átfogó fejlesztése.
Szerző(k): Németh Géza