felújítás

02.
08.
16:00
Startol az OTP idei társasház-felújítási pályázata, íme, a feltételek

Startol az OTP idei társasház-felújítási pályázata, íme, a feltételek

A felújításra szoruló társasházban élők számára jelenthet segítséget, hogy az OTP Bank idén is kiírta társasházi pályázatát, amelyben 20 lakóközösség juthat együttesen 15 millió forint, vissza nem térítendő támogatáshoz - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
02.
06.
08:30
A fonyódi gyerektábort is Mészáros újíthatja fel

A fonyódi gyerektábort is Mészáros újíthatja fel

A Fonyódligeti Erzsébet-tábor felújítását a felcsúti FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. végezheti, nettó 4 milliárd 481 millió forintért. A cég részt vesz a zánkai tábor 16 milliárdos felújításában is.

Szerző(k): Németh Géza
02.
05.
07:08
Indul a lakásfelújítási hitel: lesz-e elég szakember, ügyintéző hozzá?

Indul a lakásfelújítási hitel: lesz-e elég szakember, ügyintéző hozzá?

Öt banknál már kapható, és további jó néhány hitelintézetnél lesz majd néhány héten belül kamattámogatott lakásfelújítási hitel. Érdeklődőből nem lesz hiány, inkább csak attól lehet tartani, nem lesz elég építőipari szakember, aki elvégezze a munkálatokat, és az ügyintézők sem fogják győzni a hitelek és a támogatások elbírálását.

Szerző(k): Herman Bernadett
02.
03.
17:18
Újraindul a vonatforgalom Szeged és Hódmezővásárhely között

Újraindul a vonatforgalom Szeged és Hódmezővásárhely között

A tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a nagyvasúti pálya felújítása Szeged és Hódmezővásárhely között, ezért február 22-től ismét vonatok közlekedhetnek a két város között - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
02.
15:57
Kezdődik a Lánchíd felújítása, lezárások jönnek

Kezdődik a Lánchíd felújítása, lezárások jönnek

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. és a budapesti Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, az A-Híd Zrt. aláírta a vállalkozási szerződést. Így kezdődhet a korszerűsítési munka.

Szerző(k): Domokos László
02.
02.
06:20
Folytatódik a zánkai tábor felújítása

Folytatódik a zánkai tábor felújítása

A felcsúti FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt., valamint a nagykanizsai Szabadics Építőipari Zrt. folytathatja a Zánkai Erzsébet-tábor felújítását, nettó 1 milliárd 261 millió forintért. Ez a két cég ugyan itt már nyert egy több mint 16 milliárdos megbízást.

Szerző(k): Németh Géza
02.
01.
13:14
Minél szegényebb valaki, annál többe kerül az államilag támogatott lakásfelújítási hitel

Minél szegényebb valaki, annál többe kerül az államilag támogatott lakásfelújítási hitel

Jelentős különbségek vannak a különböző megyék között abból a szempontból, hogy egy átlagfizetésből élő hitelfelvevő mennyi idő alatt tudja majd visszafizetni a február elsejétől igényelhető, állami támogatású lakásfelújítási hitelt. Mivel pedig a hosszabb futamidő a hitelköltségeket is megemeli, pont a szegényebb megyékben lehet drágább a lakásfelújítási hitel összköltsége - írja a Bank360.

Szerző(k): Herman Bernadett
01.
30.
14:26
Megújul a Magyar Corvin-lánc Testület székháza

Megújul a Magyar Corvin-lánc Testület székháza

A zuglóban lévő Róheim-villa műemléki rekonstrukcióját a LAKI Épületszobrász Zrt. valamint a Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft. végezheti, nettó 4 milliárd 109 millió forintért. A becsült ellenérték 3 milliárd 602 millió forint volt.

Szerző(k): Németh Géza
01.
30.
10:59
Hétfőtől lehet felvenni az otthonfelújítási kölcsönt

Hétfőtől lehet felvenni az otthonfelújítási kölcsönt

Február 1-jétől indul az államilag támogatott, alacsony kamatozású otthonfelújítási kölcsön - mondza Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebookon.

Szerző(k): Szász Péter