XVI. Benedek nyugalmazott pápa halálával egy rendkívüli korszak ér véget, amelyben egy pápa és elődje egyszerre élt a Vatikánban.
Szerző(k): Hercsel AdélA Vatikán közlése szerint kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.
Szerző(k): Hercsel AdélKarácsonyi ünnepi beszédében a katolikus egyházfő arra figyelmeztetett, hogy a jászolban az állatok táplálékra találnak, ezzel szemben az ember mindent felfal, kiéhezett a hatalomra és a pénzre, még saját testvéreit is elpusztítja.
Szerző(k): EconomxFerenc pápa Ukrajnáról is tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel a Vatikánban – írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielFerenc pápa az orosz-ukrán háború kezdete óta többször szólalt fel az agresszió ellen, de eddig Putyint mint agresszort nem említette. Most fordulat állt be a pápai kommunikációban, ugyanakkor Zelenszkijnek is üzent - írja az NRP.
Szerző(k): Szász PéterElkezdődhet a magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután a katolikus egyházfő magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Rómában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielFerenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Az egyik hajó Olaszországba tart.
Szerző(k): Domokos LászlóFerenc pápa egy kedden megjelent interjúban elmondta, hogy találkozót kért Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy megpróbálja megállítani az ukrajnai háborút, de nem kapott választ. A pápa a Corriere Della Sera olasz napilapnak azt is mondta, hogy Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje, aki teljes mellszélességgel támogatja a háborút, "nem válhat Putyin ministránsává".
Szerző(k): Szabó Dániel