A kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek az Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltető cég többségi tulajdonrészének megszerzéséről, a meginduló folyamat koordinációjáért Palkovics László felel - írja közleményében az innovációs tárca. A reptér üzemeltetője ugyanakkor nem kívánta eddig eladni a céget, sőt, a főrészvényes bepanaszolta a magyar kormányt nyomásgyakorlás miatt az Európai Bizottságnál.
Szerző(k): Domokos ErikaA Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetősége javításának előkészítése kapcsán szükséges tervezést a FőmtervV Mérnöki Tervező Zrt. és az Utiber Közúti Beruházó Kft. végezheti, nettó 1 milliárd 395 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA Budapest Airport Zrt. az utóbbi két évben 167 millió euró értékben valósított meg beruházásokat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, csak 2020-ban 74 millió eurót fektetett a fejlesztésekbe, több esetben előre hozva olyan projekteket, amelyek kivitelezésének kedvezett az alacsony utasforgalom - adta közölte a társaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA koronavírus-járvány európai terjedése és az ezzel kapcsolatos utazási és egyéb korlátozások bevezetése miatt, más repülőterekhez hasonlóan folyamatosan csökken a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma. Ez azt jelenti, hogy a Budapest Airportnak 2020-ban legfeljebb 4 milliós forgalma lehet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielRövid távú cél a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér bekötése a regionális buszhálózatba - közölte Vitézy Dávid, Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, aki a gyorsforgalmi út átépítéséről azt mondta: biztosan házakat kell majd elbontani. A régóta tervezett, reptérre vezető vasútra is szükség van Vitézy szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA Kína és Közép-Európa közötti áruforgalom gyors, hatékony és akadálytalan újraindítása érdekében közlekedtet heti három járatot Zhengzhouból (Csengcsou) Budapestre az UTA, az első repülőgép már meg is érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - jelentette be Schanda Tamás miniszterhelyettes, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára.
Szerző(k): Domokos LászlóMegérkezett a budapesti repülőtérre Dohából az az Airbus A330-200F típusú, szélestörzsű áruszállító repülőgép, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vásárolt meg a Qatar Airwaystől - adta hírül az Airportál.
Szerző(k): Domokos ErikaOrbán Viktor miniszterelnök régóta magyar kézben szeretné látni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-t. Most, hogy a koronavírus-járvány drasztikusan csökkentette a reptér értékét, a kormányfő szövetségesei, köztük a kis részben állami tulajdonban lévő Mol Nyrt. ajánlatot nyújtottak be a Budapest Airport Zrt. külföldi tulajdonosainak - írja a Bloomberg értesülésére hivatkozva a 24.hu. A Mol Nyrt. nem kommentálta a hírt.
Szerző(k): Domokos Erika