Péntekre virradóra 2047 új fertőzöttet azonosítottak, 24 beteg elhunyt. Egy nappal korábban 3041 új fertőzöttről és 24 halálos áldozatról írt a központi honlap. Kórházban jelenleg 1449 covidost ápolnak, szemben az egy nappal korábbi 1500 beteggel. Lélegeztetőgépre 45 beteg szorul, 3 fővel kevesebb, mint egy nappal ezelőtt.
Szerző(k): Szepesi AnitaNincs egyértelműen szabályozva, hogy kinek kell megcsinálnia az ingyenes PCR-tesztet a jövőben – mondta az RTL Híradónak egy diósdi háziorvos
Szerző(k): Szepesi AnitaA 25 millió lakosú, hetekig teljes karanténban lévő Sanghajban egyre többen éheznek, és a helyzeten az sem segít, hogy több körzetben a javuló járványadatok miatt a héten már feloldották vesztegzárat - hangzott el az RTL Híradóban.
Szerző(k): Szepesi AnitaBács-Kiskun megye után Békésben két hízólúdtelepen és egy tenyésztyúk-állományban, Csongrád-Csanád megyében pedig egy ludat tartó gazdaságban találtak magas patogenitású madárinfluenza vírussal fertőzött egyedeket a hatósági ellenőrzésen. A telepeket felszámolják. Az új kitörések több mint 65 ezer baromfit érintenek, de ezek mellett Bács-Kiskun megyében is tovább terjed a betegség - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Szerző(k): Domokos ErikaSzerdára virradóra 1407 új fertőzöttet azonosítottak, 29 beteg elhunyt. Egy héttel ezelőtt 2740 új fertőzöttről és 26 elhunytról írt a központi honlap. Kórházban jelenleg 1603 covidost ápolnak, szemben az egy nappal ezelőtti 1560 beteggel. Lélegeztetőgépre jelenleg 47 beteg szorul, 2 fővel kevesebb, mint egy napja. Az elvégzett tesztek 38,84 százaléka bizonyult pozitívnak.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt 4 napban 4978 új fertőzöttet azonosítottak, 106 beteg elhunyt. Négynapos adatot utoljára két héttel ezelőtt közöltek, akkor 5961 új fertőzöttről,és 101 elhunytról írt a központi honlap. Kórházban jelenleg 1560 covidost ápolnak, szemben a pénteki 1648 beteggel. Lélegeztetőgépre 49 beteg szorul, egy fővel kevesebb, mint pénteken. A legalább egy oltást felvett magyarok száma a hosszú hétvégén 436 fővel nőtt. Az elvégzett tesztek 16,22 százaléka bizonyult pozitívnak.
Szerző(k): Szepesi AnitaFriss koronavírus adatokat jelentett a Johns Hopkins Egyetem: a fertőzöttek száma 505 millió, a halálos áldozatoké pedig 6,199 millió a világon - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA The New England Journal of Medicine-ben most megjelent tanulmány szerint a Covid-19 alternatív kezelésében népszerű parazitaellenes szer, az ivermectin nem gyógyítja meg a betegséget, és nem csökkenti a betegek kórházba kerülésének kockázatát sem.
Szerző(k): Szepesi Anita