A magyar fiatalok nagyobb arányban számítanak fizetésemelésre, mint korábban - ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból. A 19-29 évesek több mint 70 százaléka számít bérnövekedésre.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyar kormány 606 millió forintot ad a 2019-es junior tornász világbajnokság magyarországi megrendezéséhez - derül ki a szerda esti Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Domokos LászlóA nyugdíjtervezésben is jóval nagyobb önállóságot szeretne magának az Y-generáció: a 24-38 évesek kétharmada nem bízná magát az általános nyugdíjkorhatárra, hanem maga döntene, mikor megy nyugdíjba. E célra 22 százalékuk már aktívan gyűjt, további 22 százalék is belekezdene, ha növekedne a jövedelme - derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Domokos LászlóKezd beérni az Y generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik - derül ki az Opten friss adataiból.
Szerző(k): Domokos LászlóMintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, egyenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra - mondta Bodó Sándor államtitkár Budapesten sajtótájékoztatón szerdán a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar fiatalok 66 százaléka szeretne a saját vagy a családjuk vállalkozásában dolgozni, ugyanakkor csupán a 6 százalékuk vallotta magát kockázatvállalónak - derül ki a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő megbízásából a Pulzus által a 18-35 év közötti korosztályban 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív kutatásából, az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA 19 és 29 év közötti fiatalok több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással - derült ki a K&H ifjúsági indexének felméréséből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanJavul a fiatalok pénzügyi tudatossága - mondta a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója az M1-en pénteken.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan