fidesz

04.
03.
23:54
Van még néhány billegő körzet, de a Fidesz kétharmada szinte borítékolható

Van még néhány billegő körzet, de a Fidesz kétharmada szinte borítékolható

A listás szavazatok 88 százalékos feldolgozottsága mellett a Fidesz stabilan vezet, 135 mandátuma lehet az új parlamentben. Közben bejutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának képviselője is.

Szerző(k): Szász Péter
04.
03.
23:53

Pécs egyik fele ide, a másik oda húzott

A 2. számú körzetben fideszes győzelem született Pécsett, már csak matematikai esély van arra, hogy Hoppál Péter elveszítse a mandátumát: 20 362 szavazatot szerzett, így 45,29 százalékos eredménnyel vezet. Eközben az összellenzéki jelölt, Szakács László 18 072 vokssal és 40,2 százalékkal a második. A feldolgozottság 92,5 százalék feletti, gyakorlatilag kizárt, hogy átfordulna az eredmény.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
03.
23:49

Megalázó ellenzéki vereség Balassagyarmaton

Balassagyarmaton teljesen biztos Balla Mihály (Fidesz) győzelme: 93,13 százaléknyi szavazatot számoltak már meg, a kormánypárti jelölt pedig 60,67 százaléknyi voksot szerzett, míg az ellenzéki Gyenes Szilárd ennek alig több mint a harmadát, mindössze 23,21 százalényi szavazatot szerzett.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
03.
23:46

Budapesten van, ahol még izgalmas a verseny

Szoros még a verseny a budapesti 13. választókörzetben a XVI. kerületben. 91,78 százaléknál még mindig nincs biztos győztes, mert a fideszes Szatmáry Kristóf és az Egységben Magyarországért jelöltje, Vajda Zoltán között csak 305 szavazat van. Egyelőre 45,31-44,69 százalék az állás.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
03.
23:39

Navrasics Tibor vezetése is stabilizálódik

Veszprém megyében, Tapolcán egyre stabilabb a fideszes Navrasics Tibor vezetése: 19 315 szavazata van, 50,45 százalékos aránnyal vezet, az ellenzéki Rig Lajossal 17 160 voksot szerzett eddig és 44,82 százalékon áll. A feldolgozottság itt még csak 85,34 százalékos tehát nem biztos a kormánypártok mandátuma, de nagyon kicsi az esély a fordításra.

Szerző(k):
04.
03.
23:32

Budakeszin még éles a küzdelem

Budakeszin még szoros a verseny: Menczer Tamás 46,71 százalékon áll a Fidesz-KDPN jelöltjeként. Eközben Szél Bernadett 44,89 százalékkal tartja magát. Kettejük között 1023 szavazat között van.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
03.
23:30

Nő a különbség Dunaújvárosban

A 87,8 százalékos feldolgozottság mellett már 438 szavazattal vezet a fideszes Mészáros Lajos, eközben Kálló Gergely 44,42 százalékon áll. Az eddigi ellenzéki képviselőjelölt egyre nehezebb helyzetben van.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
03.
23:06
Orbán Viktor: olyan győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik

Orbán Viktor: olyan győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik

Orbán Viktor szerint sosem néztek ki még olyan jól, mint most. Semjén Zsolt énekelt.

Szerző(k): Herman Bernadett
04.
03.
23:00

Elképesztően szoros a küzdelem Dunaújvárosban

Fejér megye 4-es választókerületében a fideszes Mészáros Lajos átvette a vezetést az ellenzéki Kálló Gergely előtt. A különbség 36 szavazat.

Szerző(k): Szász Péter