Jól megy a Netflixnek az üzlet, a streaming szolgáltató egyike azon iparági vezető vállalatoknak, amelyeknek a koronavírus és az ezzel járó karantén jól jött. Épp ezért konstatálja sok felhasználó meglepődve és csalódottan, hogy az egyre nagyobb számban megjelenő sikeres saját sorozatokat is rendszerint legfeljebb két évad után elkaszálja a cég. Az ok pragmatikus, de az aligha vigasztalja a kedvenc műsoraikat elveszítő nézőket.
Szerző(k): Rácz GergőA Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakításáról tartott online meghallgatást az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási szakbizottsága. Az SZFE volt rektorhelyettese és egyik diákja szakmai érveket hozott fel az ellenállásuk és egyetemfoglalásuk indokaként, míg Vidnyánszky Attila, az egyetem új fenntartójának kuratóriumi elnöke politikai síkra terelte a vitát.
Szerző(k): Domokos ErikaVidnyánszky Attila kuratóriumi elnök is részt vesz abban a vitában, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult helyzetről rendeznek az Európai Parlament kulturális bizottságában - értesült a Népszava.
Szerző(k): Domokos ErikaÉn örülök, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk - kommentálta az atv.hu szerint az egyetemi autonómiáért kiállók több ezres szombati demonstrációját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki ezzel valójában félremagyarázta a tényeket.
Szerző(k): Domokos ErikaA Színművészeti új vezetése vasárnap ismét közölte, hogy náluk már október 16-án elkezdődött az őszi szünet, ami október 26-áig tart, ez idő alatt pedig a kancellát engedélye nélkül nem lehet az épületekben tartózkodni, aki mégis megteszi, azért felelősséggel tartozik.
Szerző(k): Domokos ErikaDisney+ katalógusában szereplő rajzfilmeket, köztük a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve című klasszikusokat olyan felirattal láttak el, amely a produkciókban előforduló sztereotípiákra hívják fel a figyelmet.
Szerző(k): Rácz GergőA szovjet idők egyik legendás hőse visszatér a mozivásznakra mégpedig - mivel egy cuki rajzfilmfiguráról van szó - az amerikai Disney moziipari óriásvállalat segítségével.
Szerző(k): Barabás JúliaA Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sztrájkbizottsága nem ad ki személyes adatokat a sztrájkolókról az új kancellárnak, és folytatják a demonstrációt. Az egyetemi autonómiáért küzdő és az épületet 44 napja blokád alatt tartó diákok szerint a tanköztársaságot nem lehet betiltani, mivel az egy eszme, aminek égisze alatt az egyetem minden polgára egyenlő. Kiállnak az egyének felelősségre vonása ellen - reagáltak a kancellár korábbi levelére. A hallgatók új megmozdulást szerveznek október 23-ára.
Szerző(k): Domokos Erika