Tekintettel arra, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szenátusát minden értelmes és alapvető jogkörétől megfosztották, a tagok kénytelenek vezetői pozíciókról lemondani - jelentette be Upor László rektorhelyettes, akit a szenátus korábban rektorrá választott, de az illetékes miniszter nem nevezett ki.
Szerző(k): Domokos ErikaPékáruval is kereskedhet a műsorvezető-rendező Till Attila új vállalkozása, a Kenyérlelke Kft.- adta hírül a HVG.
Szerző(k): Domokos ErikaA kelet-közép-európai országok fővárosai irigyelhetik Varsót, amely augusztusban új turisztikai látványosságot kapott, ami ráadásul egy fillérjébe sem került a lengyel főváros önkormányzatának.
Szerző(k): Barabás JúliaNem fogadja el a megválasztott kuratóriumot a Színház-és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, ezt egy Facebook bejegyzésben tudatták. Az ATV Híradójának a HÖK tagjai azt mondták, egységesen azon a véleményen vannak, hogy valamit tenni kell az ellen, hogy ez a kuratórium felálljon, ötleteik is vannak már, ám részleteket még nem szeretnének mondani.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyetlen egy, a Színház- és Filmművészeti Egyetem által javasolt kurátort nem nevezett ki, sem a kurátorok kiválasztására javasolt szempontrendszert nem vett figyelembe Palkovics László miniszter, amikor - egy péntek délután kiadott közlemény szerint - kinevezte az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjait. Abban jobboldali rendező és színész, valamint a Mol olajvállalt két vezető tisztségviselője is helyet kapott. Zsámbéki Gábor rendező, aki negyven éve tanított a Színművészetin, tiltakozásul távozik az egyetemről.
Szerző(k): Domokos ErikaMeghalt 104 éves korában szombaton Párizsban Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas színésznő, az Elfújta a szél című filmklasszikus egyik sztárja - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHárom szuperprodukciójának premierjét is elhalasztja a Walt Disney: az új Avatar- és Star Wars-filmek bemutatója egy évvel tolódik, míg az élőszereplős Mulan egyelőre teljesen lekerült a napirendről.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták a 73. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába - közölték csütörtökön a szervezők Párizsban az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna