Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac az idén, az első kilenc hónapban 428,3 milliárd forintot tett ki a magyarországi lízingcégek által finanszírozott összeg, 19 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaAkár már a novemberi rendkívüli közgyűlésen dönthetnek az ALTEO részvényeinek felosztásáról, mely során megnyolcszoroznák a kereskedhető részvények számát. A részletekről, illetve a további tervekről Kovács Domokossal, a cég vállalatfelvásárlási és tőkepiaci műveletekért felelős igazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKorábban szakmai alapon már döntöttek arról, melyik rákellenes gyógyszereket kaphatják meg a magyar rákbetegek, most viszont az állam megvonná a támogatást a rákgyógyszerek egy részétől, ezzel rontva az érintett daganatos betegek életkilátásait – figyelmeztet közleményében a Gyógyulj Velünk Egyesület.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Trump-kormány nem támogatja többé, hogy a munkaadók kötelezően finanszírozzák dolgozóik egészségbiztosítása alapján a születésszabályozás költségeit.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz anyagi gyarapodás jut leginkább eszünkbe az előrelépés kapcsán, azonban a magánéletünkben történő változásokat jóval fontosabb előrelépésnek éljük meg – állapítja meg a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív kutatás.
Szerző(k): Domokos LászlóCsaknem 77 milliárd forint értékben szereztek be új mezőgazdasági gépeket a magyar vállalkozások az első félévben, ami 40 százalékos növekedést jelent éves szinten. Az új traktorok piaca 32 százalékkal bővült, új kombájnokból pedig 12 százalékkal több talált gazdára.
Szerző(k): Domokos LászlóTovábbi plusz forrásokat, 17 százalékos alapdíjemelést, a szakrendelők és ambulanciák feladatainak jogszabályi szintű definiálását, a betegek járóbeteg-ellátásban tartását motiváló ösztönzők bevezetését szorgalmazta többek között a Medicina2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség a járóbeteg-szakellátók szerdai balatonfürdei konferenciáján.
Szerző(k): Szepesi AnitaMit tehet egy vállalat, ha tőkére van szüksége, ám a hitel már nem jelent számára megoldást? A kérdésről Kovács Domonkossal, a több kötvénykibocsátáson túllevő és nemrég nyilvános részvénykibocsátást megvalósító ALTEO vállalatfelvásárlási és tőkepiaci műveletekért felelős igazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan