Az önfinanszírozási program folytatása és a hitelezés ösztönzése érdekében a jegybank 2016 augusztusától az irányadó három hónapos jegybanki betétre havi egy tendert hirdet az eddigi heti gyakoriság helyett, és októbertől korlátozza a tenderen elfogadott banki ajánlatok mennyiségét - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.
Szerző(k): MTIAugusztustól megszűnik a felesleges kórházi felvétel, a menedzsmentnek pedig nagyobb mozgástere lesz a munkaerő-gazdálkodásban a megváltozó egészségügyi finanszírozás következtében. Új gyerekkórház is épülhet, a kancellári koncepció pedig még mindig kormánydöntésre vár - derült ki egy háttérbeszélgetésen.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Bank of England mindent megtesz a brit pénzügyi rendszer stabilitásának fenntartásáért, és kész több százmilliárd font pótlólagos likviditással segíteni a bankrendszert, ha erre szükség lenne - mondta pénteken a brit jegybank kormányzója, miután a brit EU-tagságról rendezett népszavazáson a kilépést pártolók kerültek többségbe.
Szerző(k): MTI-EcoAz egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentésében nemcsak a jól működő finanszírozási modell és az egészségügyre fordított források számítanak, hanem az ágazaton kívül álló társadalmi egyenlőtlenségek hatékony kezelése is - derül ki a Political Capital (PC) tanulmányából, amelyet a Friedrich-Ebert-Stiftunggal közösen, Esélyegyenlőtlenség az egészségügyben címmel szervezett konferencián vettek górcső alá.
Szerző(k): EconomxMagyarország tizenkilenc közlekedésfejlesztési beruházáshoz nyerhet el támogatást az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretéből - adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Szerző(k): EconomxSokat adhat egy cégnek a tőzsdei megjelenés, akár a felvásárlások ellen is védelmet nyújthat – derült ki a Napi.hu „Tőzsdére magyar! Új korszak a BÉT-en” elnevezésű konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMiért van kevés kkv a Budapesti Értéktőzsdén? – többek közt erre a kérdésre is keresték a választ a szakértők a Napi.hu „Tőzsdére magyar! Új korszak a BÉT-en” című konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSzámos kedvezménnyel tennék vonzóvá a Budapesti Értéktőzsdét a magyar kiscégek számára – derült ki a Napi.hu „Tőzsdére magyar! Új korszak a BÉT-en” című konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan