Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden az M1-en.
Szerző(k): MTIMatolcsy György a parlamentben beszélt arról, hogy miért tartja indokoltnak a kétmilliós bérplafon megemelését.
Szerző(k): EconomxNem kereshet többet havi bruttó 5 millió 50 ezer forintnál az MKB Bank-csoport egyetlen vezetője, illetve igazgatósági tagja sem - számolta ki a Világgazdaság. Balog Ádám MKB-vezér viszont a lap szerint \"állítólag\" ennél jóval többet keres.
Szerző(k): EconomxA hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek a Miniszterelnökséget vezető Lázár János.
Szerző(k): MTIHiába vezettek be korábban kétmilliós bérplafont, mivel továbbra is engedték a prémiumokat és bónuszokat - mondta Lázár János a csütörtöki kormányinfón. Valójában már a korábbi években is sokkal többet kerestek az állami cégek egyes felső vezetői kétmillió forintnál- tette hozzá a miniszter.
Szerző(k): Index.huMind a huszonkét állami erdőgazdaság vezérigazgatójának havi fizetését bruttó kétmillió forint fölé emelte a kormány. Van, aki hárommilliót kap. A Földművelésügyi Minisztérium szerint azért, mert a jövő nemzedékek örökségét védik - olvasható a Népszabadságban.
Szerző(k): EconomxA Magyar Telekom Nyrt. keddi éves rendes közgyűlése megszavazta a törzsrészvényenkénti 15 forintos osztalékot, amelyet az igazgatóság javasolt.
Szerző(k): MTI-EcoKiszivárgott az új közalkalmazotti bértábla tervezete Romániában.
Szerző(k): Barabás T. János