fizetés

02.
26.
16:40
Így emelnének bért a szakszervezetek

Így emelnének bért a szakszervezetek

Sávos béremelési javaslatot tettek a munkaadókkal tartott tárgyaláson a szakszervezetek. Az MSZOSZ elnöke az InfoRádióban azt mondta: erre az évre 4-5,2 százalékos béremelést javasolnak, de az első egyeztetésen nem közeledtek az álláspontok.

Szerző(k): Inforádió
02.
20.
21:04
Több mint 56 ezeren kértek fizetési könnyítést a NAV-tól

Több mint 56 ezeren kértek fizetési könnyítést a NAV-tól

Több mint 56 ezer közép–magyarországi magánszemély, illetve egyéni vállalkozó kérte tavaly adóhátrálékának átütemezését, illetve mérséklését az adóhatóságtól, és a hatóság az ügyek felében engedélyezte is azt, de az adózói együttműködés hiányában 15 ezer eljárást meg kellett szüntetni – közölte a NAV illetékes főigazgatósága szerdán az MTI–vel.

Szerző(k): MTI
02.
18.
19:33
Sztrájkolnak a közszolgálati dolgozók Németországban

Sztrájkolnak a közszolgálati dolgozók Németországban

Sztrájksorozat kezdődött hétfőn a német közszolgálati szférában, a bértárgyalásokon előterjesztett követeléseknek elsőként a tanárok adtak nyomatékot munkabeszüntetéssel Berlinben.

Szerző(k): MTI-Eco
02.
13.
12:21
Tényleg ráfizet, aki szabadságra megy?

Tényleg ráfizet, aki szabadságra megy?

A nemzetgazdasági tárca szerint sokkal egyszerűbb lett a távolléti díj számítása, ennek ellenére hajlandó egyeztetni a szakmai szervezetekkel. A januári bérekről szóló bevallások elkészítésében ez azonban már nem segített.

Szerző(k): F. Szabó Emese
02.
10.
09:12
Jó állást keres, diploma nélkül? Itt a fizetési lista!

Jó állást keres, diploma nélkül? Itt a fizetési lista!

Bár diploma nélkül minden statisztika szerint nehezebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon, azonban van néhány állás, ahol jóval az átlag felett kereshetünk.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
02.
04.
15:30
Ekkora béremelést ajánlanak - kérdés, ki fogja meglépni

Ekkora béremelést ajánlanak - kérdés, ki fogja meglépni

Legalább a várt infláció mértékével megegyező, vagyis 5,2 százalékos béremelést javasol erre az évre a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) - mondta a két szakszervezeti szövetség elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szerző(k): NAPI
02.
04.
08:49
Itt a meglepetés: fizetéscsökkenést hoz a február

Itt a meglepetés: fizetéscsökkenést hoz a február

Bár a kormány garanciákat adott arra, hogy az állami alkalmazottá váló tanárok és közszolgálati tisztviselők fizetése ugyanaz marad, többen közülük meglepődhetnek majd februárban. A kormányhivatalok a korábban nem jogszerűen adott pótlékokat ugyanis nem fizetik ki, mint ahogy a tanárok sem kapják meg azokat a plusz juttatásokat, amiket eddig az önkormányzatok a cafetérián felül fizettek nekik - írja az Index.

Szerző(k): Index.hu
01.
21.
12:19
Ön is veszíthet - megvan, kinek csökken a fizetése az idén

Ön is veszíthet - megvan, kinek csökken a fizetése az idén

Havi egymillió forint felett csökkenni fog idén a nettó bér, mert a szuperbruttó nem kompenzálja az egyéni járulékplafon eltörlését. Kérdés, elmegy-e a kedvük az érintetteknek attól, hogy munkabérként jussanak pénzükhöz.

Szerző(k): F. Szabó Emese
01.
21.
07:10
Jönnek a fizetéscsökkentések Magyarországon

Jönnek a fizetéscsökkentések Magyarországon

Az egyes ágazatok, illetve vállalatok helyzetének eltérése mellett az új adó- és cafeteriaszabályokkal való ismerkedés is gátolja a bértárgyalások beindulását. Az új Munka törvénykönyve adta lehetőségeket addig is elkezdik kihasználni a munkáltatók.

Szerző(k): Kiss Melinda