A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén mégsem tárgyalt a kegyeleti szolgáltatások díjának emeléséről, azt decemberre halasztotta. Döntöttek a Vidám Park bezárásáról, valamint kötelezettséget vállaltak a város vezetőinek jövő évi illetményeire és költségtérítésére.
Szerző(k): MTIA jövő évben ideiglenesen felfüggesztik Szlovákiában a bírák béreinek értékállóságát szavatoló automatikus bérvalorizációt - jelentette be Pavol Paska, a pozsonyi törvényhozás házelnöke kedden, az érintett igazságügyi dolgozók képviselőivel folytatott egyeztetést követően.
Szerző(k): MTIAz eredeti tervekkel ellentétben nem jövő január 1-jén, hanem csak a 2014-es helyhatósági választás után módosulnak az önkormányzati tisztségviselők javadalmazásának szabályai - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, aki úgy érvelt, nem szeretnék, ha az érintettek díjazása akkor változna, amikor az országban egyébként \"nem nagyon változnak\" a fizetések.
Szerző(k): MTIA nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit 2012. január-szeptemberben.
Szerző(k): NAPIA magyarországi szolgáltató központokban dolgozók bruttó bére régiós összevetésben a középmezőnyben van, de a csoportvezetők számára Budapest kínálja a legjobb fizetést.
Szerző(k): Ádám ViktorA magyar munkavállalók havi bruttó 221 ezer 400 forintos átlagfizetésénél a szlovákok 19, a cseh dolgozók pedig 34 százalékkal kerestek többet az elmúlt egy évben - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu felméréséből.
Szerző(k): MTI-EcoAzok a cégek, ahol terveznek 2013-ban béremelést, az emelés mértéke nem éri majd el a várható infláció mértékét - derült ki egy friss kutatásból. Az állásportálok kínálata alapján a Java-szofterfejlesztők és a minőségügyi mérnökök a legkapósabbak a munkaerőpiacon, a cafeteria-tervezését eközben a kormány közteher-emelési tervei teszik nehezebbé.
Szerző(k): Ádám ViktorA Hszinhua hírügynökség felmérése szerint az átlagfizetések többszöröse szükséges ma ahhoz, hogy kényelmesen meg lehessen élni Kína nagyvárosaiban - a kérdés a kínai interneten is nagy visszhangra talált.
Szerző(k): MTI-Eco