A szakképzett munkaerő hiánya az idei nyaralási szezonban is kihívások elé állítja a vendéglátósokat, de már közel sem akkora a krízis, mint amikor a szárnyaló építőiparban kínált, napi fizetések miatt az alkalmazottak tömegesen hagyták el az üzleteket. A statisztikák viszont igazolják a járvány és az infláció pusztító hatásait.
Szerző(k): EconomxMagyarországon mintegy 23 ezer gyerek nem a családjával lakik, ezeknek a gyerekeknek kétharmada nevelőszülőkkel él. Bár januártól mintegy 25 százalékkal emelkedett a nevelőszülők ellátmánya, a Napi.hu által megkérdezett szakértők szerint számos területen gond van a gyerekek ellátásával.
Szerző(k): Drávucz PéterJelenleg is tart a mesterséges intelligencia globális forradalma, amely jelentősen átalakítja többek közt a munkahelyeket is. Arról ugyanakkor ma még keveset tudunk, hogy ezek a változások milyen következményekkel járnak majd. Egyelőre inkább munkahelyeket teremthet az AI-forradalom, ráadásul az első munkavállalói tapasztalatok is jók.
Szerző(k): Nagy KristófA feszes munkaerőpiac ráirányítja mind a munkáltatók, mind a kormányzat figyelmét a munkaerőpiac szélén elhelyezkedő csoportokra, elsősorban a 15 és 25 év közti fiatalokra.
Szerző(k): Horváth TiborA kormány célja, hogy a jelenlegi 80-ról 85 százalékra emelkedjen a 20-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája – hangsúlyozta egy csütörtöki állásbörzén Czomba Sándor.
Szerző(k): EconomxEnyhén nőtt a munkanélküliek száma, miközben új állást az utóbbi hónapokban hosszú keresgélés, legalább kilenc hónap után találtak a szerencsések.
Szerző(k): Varga CsengeA munkakeresés átlagos időtartama 9,4 hónap volt, a munkanélküliek 33,8 százaléka legalább egy éve keresett állást.
Szerző(k): EconomxA 20–64 éves Magyarországon élő nők foglalkoztatási rátája 76 százalék a legutóbbi Eurostat-adatok szerint. Ez a 7–8. legmagasabb arány az uniós országok közül: csak Észtországban, Svédországban, Hollandiában, Finnországban, Németországban és Dániában volt magasabb a nők foglalkoztatása.
Szerző(k): Varga Csenge