A koronavírus okozta járványhelyzet, a járvány visszaszorítását célzó intézkedések áttekintése, valamint az európai szociálpolitikai menetrend meghatározása szerepel az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek a portugáliai Portóban, pénteken kezdődött kétnapos, nem hivatalos találkozójának középpontjában - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaVegyesen indult a kereskedés pénteken a vártnál lényegesen gyengébb áprilisi foglalkoztatási adatok ismeretében - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaErőteljesen nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban áprilisban, jelezve, hogy a gazdasági fellendülés tovább erősödött a második negyedév elején a masszív kormányzati támogatásnak és a koronavírus elleni gyors védőoltási kampánynak köszönhetően - derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adataiból az MTI híre szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaA munkaerőpiacon a 2008-09-es pénzügyi válságnál jelentősebb sokkot okozott a járvány első hulláma, a foglalkoztatottsági adatokból pedig az sejlik, hogy nem igazán sikerült kivédeni a járvány hatásait - legalábbis az első hullámban. A kisebb cégeket is jobban megviselte a járvány, mint a nagyobbakat, a kicsik eltűnésével viszont munkahelyek is eltűnnek, ami a kilábalás szempontjából nem jó jel - derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság online rendezvényén, ahol szakértők a járvány első hullámának hatásairól beszélgettek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban munkaerőpiaci és kereseti statisztika is szerepel, megkülönböztetett figyelemre a monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülése tarthat számot - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterCsökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, hétről hétre egyre kevesebb munkavállalót bocsátanak el, és egyre több új munkahely jön létre, ahogy a járvány utáni újrainduló gazdaság utat enged a felgyülemlett keresletnek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIgazi hiányszakma, kétségkívül nem könnyű munka, túl jól sem fizetik, a körülmények is elég zordak, de szinte garantált a felvétel. A gazdák lasszóval fognák a juhászokat, ha lenne elegendő és megfelelő jelentkező.
Szerző(k): Molnár CsabaAz Egyesült Államok nem mezőgazdasági ágazataiban márciusban a vártnál kevésbé, de így is a legnagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás az elmúlt hat hónapot tekintve, a bérfizetési és foglalkoztatási szolgáltatásokat nyújtó Automatic Data Processing vállalat munkaügyi kutató intézete, az ADP Research Institute havi rendszeres foglalkoztatási jelentése alapján.
Szerző(k): Szepesi Anita